Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)
Unti Mária: Szerencsés Magdolna: Nyékvárkony. Mesél a szülőföld (könyvismertetés)
Dr. Un ti Mária várkonyi alapszervezet 1962-ben alakult. Nagy jelentőségű, hogy az alapszervezet tisztségviselőinek, az egyes rendezvények szervezőinek, résztvevőinek a neveit is megörökíti jegyzőkönyvek, feljegyzések és visszaemlékezések alapján. A színjátszó csoport mellett 1972 tavaszán megalakult az irodalmi színpad, amely a dunaszerdahelyi járás legjobbjai közé tartozott. 1964-től működik a tánccsoport, 1971-től az énekkar, amely 1977-ben feloszlott. A 2000-es évek elejétől a CSEMADOK működése jelentősen hanyatlott: az egykori lelkesedés alábbhagyott, az újabb generációra vár újraélesztése. A hagyományok, népszokások, jeles napok bemutatása is gazdag. Nagy szerencse, hogy a könyv szerzője már évek óta jegyzeteli az idős emberek visszaemlékezéseit ebben a témában is. Van, akivel a hónapok sorrendjében veszi végig a jeles napokat, hagyományokat, másokkal egy-egy területet mutatnak be. Külön tárgyalja a vallásos szokásokat, s leírja a mendikáló énekeket, jókívánságokat, a karácsonyi köszöntőket, a betlehemes játék szövegét, az újévi és az István és János napi köszöntőket is. ízelítőt ad Nyékvárkony népdalkincséből, az énekes virrasztók és órakiáltók szövegeiből, és több éneket közread Kukucs József halotti, búcsúztató énekeskönyvéből. A táplálkozás során leginkább azokat a nyersanyagokat használták fel, amelyeket megtermeltek. A gabonafélék, kerti növények, az általuk nevelt állatok húsának változatos elkészítésére törekedtek. Ismerték a gyógynövényeket, melyeket betegség idején használtak. A népi kismesterségek közül a falu utolsó kosárfonójától tudakolta mestersége csínját-bínját. A vászonkészítéshez felhasznált len és kender feldolgozását is bemutatja, hiszen hosszú és kemény munka után került a kenderkóc a guzsalyra, amiből majd a fonál készült a fonóházakban. A mosás művelete is elképzelhetetlen a ma embere számára, melynek fő eszközei a katlan, szapu, mosóteknő, mosófazék, mosódézsa, gyökérkefe, mosórács, patelló, lábító, szárítókötél, szenes vasaló, hengeres mángorló, házi szappan. A fentiek után sorra veszi a csallóközi nyelvjárás főbb jellemzőit, illetve a településföldrajzi neveit, melyek közül több már valószínűleg ma sem ismert. A malmok emlékét őrzi a Nyékvárkony és Bős között elterülő Malomhely. Az ott található kőházak a 20. század elején épültek a cselédek számára. A lakosok száma 40-50 fő volt. Az 1950-es évektől bővítették a házakat, a lakók az Állami Gazdaságban találtak munkát, főként mint állatgondozók. A telepen később moziterem, büfé és tekepálya is épült. Az adatközlő Fekete János az összes ott élő családot fel tudja sorolni. A gyerekek a faluba jártak iskolába, de a telepen a teljes szabadságot élvezték. A 70-es években a major lakói beköltöztek Bősre vagy Nyékvárkonyba, helyükre a vízi erőmű építésének kezdetén a bősi romákat tele
