Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (21. évfolyam, 1999)
Szalay Piroska: Dunaszerdahely földrajzi nevei
minc gyönyörű hársfával, a Zöldkereszt épülete, ahol egészségügyi szolgáltatás volt és az artézi kút - tekerős megoldással. 1954-ben két hektárnyi területen parkot létesítettek. Jesenský - szlovák író (1874-1945) 74. Szabadság tér(1945) Előtte: név nélkül. Itt találhatók az Erzsébet-fák, amelyeket Erzsébet királynő látogatásakor ültettek. Vele szemben a járásbíróság épülete, amely 1910-ben épült. 1936-ban kibővítették az épületet a fogház celláival és a fogházőr lakásával. 1956 óta ezek csak raktárhelyiségek. Másik oldalon volt a temető. 1790-től 1949-ig temetkeztek ide. Mivel a temető akadályozta a város fejlődését, ezért a hatóságok 1950-ben teljesen felszámolták. Helyén a Duna Hotel (ma Bonbon) és a járási hivatal épülete áll. 75. Štúr utca (1946) Előtte: 1920-tól Tábori vasútsor. Ezen az úton haladt a vasút az állomásról a fogolytáborba, és itt haladt a „kisvasút” a keményítőgyárba. 1940-ben két tantermes szlovák óvoda épült itt. Az óvoda épülete felújítva, kibővítve ma is működik. Azt követi a gyermekjátszópark, amit a város legöregebb fái vesznek körül. Štúr - szlovák író, nyelvújító (1815-1856). 76. Tábor utca (1970): Előtte: nem volt megnevezve. 1931-ben itt működött egy szőnyegszövő üzem, ahol főképpen perzsa és szmimai mintás szőnyegeket szőttek csomózásos eljárással. Nagyon kelendőek voltak tartósságuk és ízléses mintájuk miatt. A Mayer és Grünwald tulajdonában levő gyárat 1938-ban megszüntették. Tábor - az itt található hadifogolytábor emlékére nevezték el. TI. Ádor utca (1991) Előtte: 1920-1939, Tábor utca; 1940-1945, Mécs László utca; 1946-1955, Masaryk utca; 1956-1990, Steiner utca. 1914-ben az I. világháború idején hadifogolytábor létesült városunkban a Dukes és Herczog-féle nagybirtokon, amely addig mezőgazdasági célra használt földterület volt. Orosz hadifoglyokat szállítottak ide. A foglyok a mezőgazdaságban dolgoztak. 1918-ban a háború befejezése után a tábort felszámolták.