Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (21. évfolyam, 1999)

Varga Ágnes: A Nagy- és Kis-Duna víznevei a dunaszerdahelyi járásban (részlet)

A Karcsa táji vízrendszer tulajdonképpen a Karcsák területét keresztülszelö vizek hálózata. Ez a vízrendszer Süly és Felbár közt a Cseles folyóból kapta a vizét. Az itt található szigetek száma meghaladta a Karcsa falvak számát is. A különböző erek és patakok, miután keresztül-kasul szelték a Csallóköz középső részét, ismét a Csalióba folytak vissza.

A Csallóközben mindenütt jelen lévő víz döntően befolyásolta az itt lakók életét. Nemcsak megélhetést (halászat, molnárkodás, aranyászás stb.) biztosított a lakosságnak, hanem állandó veszélyt is jelentett a számukra. Gyakoriak voltak az árvizek, a medervándorlások, a partszaggatások, amik sokszor egész falvakat pusztítottak el. A Csallóközben az áradások elleni védekezés a betelepülés óta folyik. A partokat vesszőfonással, rőzsekötegekkel védték, a házakat egy-két méter magas töltésekre építették, így a kisebb áradásokat sikerült átvészelniük. A falvakat töltésekkel vették körül, de ezek a nagy árvizek ellen nem nyújtottak kellő védelmet.

A Duna kiáradása különösen két évszakban - kora tavasszal és nyáron - volt veszélyes. Ősszel és télen az ún. kisvizes állapot volt jellemző. A Duna vízbőségét teljes mértékben az Alpok időjárási viszonyai befolyásolták. Amikor az Alpokban megkezdődik a hóolvadás, hatalmas mennyiségű víz jut le a Dunába, ez okozza a kora tavaszi jeges árvizet. Ha az olvadó jég valahol elakadt és összetorlódott, elzárta a medret, így a víz nem tudott tovább folyni, s kiöntött medréből.1

A középkori krónikák, oklevelek sok ilyen katasztrófát följegyeztek.’' Első történelmi adataink a Duna pusztításáról a tatárjárás utáni, 1248-51. évből valók. Rettenetes csapás volt a Duna kiáradása 1426-ban, amely elmosta a töltéseket és hidakat. Ugyanilyen nagy áradást jegyeztek fel 1655-ben, 1670-ben, 1710-ben, 1775-ben is.'1

A második árhullám a kora nyári időszakban, májusban, júniusban jelentkezett.

1 v. ö.: Alexay Zoltán: Változó Szigetköz. Hazánk Könyvkiadó, Győr, 1997, 19-23.

2 v. ö.: Somorja-történelmi olvasókönyv (szerk. Bárdos G. -Presinszky L. -Végh L.). Somorja, 1996, 78.

3 v. ö.: Varga Imre: Szülőföldem, Csallóköz. Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1989, 29-31.

1655. februárjában először a jeges ár megindulása, majd akiömlő víz befagyása okozott hatalmas károkat. Az 1670-es árvíz nemcsak az egész Csallóközt, de a Szigetköz és Mátyusföld egy részét is elárasztotta. A katasztrófát még fokozta, hogy a tavaszi árvíz elvonulta után májusban újra kiöntött a Duna. Az 1710-es évekből származó feljegyzésekből kiderül, hogy ez a tél Európa-szerte szokatlanul kemény volt. Az egész Csallóközt jég borította, s mikor ez olvadni kezdett, elárasztotta a szigetet. Az évszázad leghidegebb telének azonban az 1774-75-ös telet tartották. A Duna Bécstől lefelé teljes hosszában befagyott, s mikor ez