Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (19. évfolyam, 1995)
Stollmann András: A túzok alkonya Csallóközben
Dr. Stollinann András A túzok alkonya Csallóközben Parcsetich Pál (1895—1975] a csallóközaranyosi túzok-rezervátum kezelője emlékének in memóriám 1 Parcsetich Pál (1895—1975) Legnagyobb hazai madarunkat a túzokot (Otis tarda] az elmúlt századokban ugyancsak szívesen vadászhatták, amire egy közmondás is utal, miszerint „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok“. Régebben a zöldkabátosok főleg hajtásban egyaránt lőtték a túzokkakast és a tojót, így az ivararány sem sínylette meg. A' századforduló után azonban megváltozott a divat, s az „elöregedett kakasok“ kilövésére került át a fősúly. Ez a helytelen, sőt káros vadászati mód rontotta el az ivararányt s más negatív tényezők mellett talán ez volt a túzok megritkulásának föoka. A túzok-kakas elejtése Szlovákia területén április 1—30 között volt érvényben, majd 1951-ben felkerült az egész évben védett fajok listájára, sőt megkapta a fokozottan védett státuszt is. Sajnos későn. Ugyancsak nem hozta meg a várt eredményt a tűzokvédelem terén az 1955 óta meglehetősen extenzíven kezelt impozáns 9.218 ha területű (hazánkban a legjobb dürgőhelynek számító] csallóközaranyosi túzokvédelmi terület sem. Asz évek során működő „túzokmentő állomás“ noha igyeke
