Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (19. évfolyam, 1995)
Kaprálik Zsuzsanna: Teknővájás Nyáradon. Egy kihalófélben lévő mesterség nyomában
inas fejszecsapásokkaí „szedi ki“ az egyes vajatok közti részeket a hosZ- szanti vájattól a törzs oldala felé haladva. Először például az első két jobboldali szélességi vájat közül, majd a baloldali első két vájat közül 3—3 csapással szedi ki a fát, majd további csapásokkal mélyíti még az üreget. Miután ily módon eljutott a törzs hosszának közepéig, a munkát a teknő másik végénél folytatja. Ismét hosszanti irányban a végtől a törzs közepe felé, szélességi irányban belülről kifelé, az oldalak irányában halad a munkával. A teknőt további fejszecsapásokkal igyekszik mélyíteni az egyik végtől a másikig. Kézzel távolítja el a fahasábokat, ill. a fatörmelékeket. A fahasábokat szárítás után tűzifának használják. Ezután végigfaragja belülről a teknő oldalainak peremét, ezzel vékonyítva a teknő oldalait. A legnagyobb pontosságot a teknő egy-egy végének belső kialakítása igényli. Mérés nélkül, szemmértékre mélyíti, homorítja a teknő belső végét, majd párhuzamosan a teknő végeivel újabb vájatokat készít a teknő oldalai között, melyek közül ugyancsak apró fejszecsapások segítségével szedi ki a fát, ezzel is továbbmélyítve a teknőt. Ezt a munkát addig végzi, míg elegendő mélynek nem találja a teknőt. A következő lépés a törzs kérgének eltávolítása. A fejszével belebelevág a törzs oldalának peremébe a kéreg és a „bele“ között, felfeszegeti a törzs oldala mentén, majd kisebb-nagyobb vágások segítségével lefejti, lehúzza a kérgét. Ugyanígy elvégzi a munkát a másik oldalon is. Most a készülő teknőt az egyik oldalára fordítja, egy nagyobb fahasábbal kiékeli, s a teknő fenekéről [aljáról) is lefejti a kérget, majd tovább tisztítja, egyengeti a törzs kéreg alatti részeit. A teknőt belsejénél fogva háttal felfelé a földre fordítja. Most a teknő hátával dolgozik. Apró csapásokkal kiképezi a teknő egyik végét. Ezt addig csinálja, míg azt kellő domborúnak nem találja, majd kiformálja a teknő markolatát is. Ezután a teknő hátán állva a teknő hátába elosztva a távolságot három vájatot hasít. A vájatok a teknő szélességében egyik oldaltól a másikig futnak. Kiszedi, lehasítja a vájatok közti részeket, majd doniborúra dolgozza a teknő másik végét is, ill. kiképezi a markolatát. Ezzel a „naggyá munkát“ elvégezte, hozzákezd a „finom munkához“. A fejszefoka okozta egyenlőtlenségeket a kapocskával retusálja. Ezt apró „kapáló“ mozdulatokkal végzi. Miután végigkapocskázta a teknőt, a teknő egyik végét bakra támasztja. Kézvonóval lesímítja a teknő oldalát, hátát, végét és markolatát, majd feltámasztva a teknő másik végét (az előző vég a földre kerül), maga felé, alulról fölfelé húzogatva a kézvonót simítja le teljesen a teknő hátulsó részét. Ezután a teknőt visszafordítja és újabb 3 vájatot készít a teknő belsejében, s mélyíti tovább a teknőt, vékonyítja annak falát és alját. Ha már kellő mélynek találja a teknőt, bakra állítja, s kapocskával távolítja el a fejsze okozta egyenlőtlenségeket. Bal kezével megtámasztva a vele szembeni oldalt fentről lefelé, az oldal peremétől a teknő feneke felé kapáló mozdulatokkal egyenlíti, simítja a teknő oldalát, ill. a végét. Végül gyalu segítségével teljesen simára gyalulja a teknő belső oldalait. Adatközlő: Tar Sándor, szül. 1914 Szap, lakhely Nyárad 123 Irodalom: Magyar néprajz III. Kézművesség, Akadémiai kiadó, Budapest 1991 Gunda Béla, Teknővájó cigány és munkája, in. Néprajzi Értesítő XXV., 1934, 57—60.
