Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (17. évfolyam, 1993)

Liszka József: Közös kenyérsütő kemencék a Kisalföldön

ségkemenczék című cikkre utal, amelyben a szerző (vélhetően maga Májer István) takarékossági szempontból, „az okos külföldiek“ mintájára azt javasolja, hogy falvaink népe építsen „községkemenczéket“. Ezeket a takarékosság mellett tűzvédelmi szempontok is indokolnák, sőt „a falusi otromba sárkemencékben oly rosszul sül az ennivaló, hogy annak se íze se bűze“ (MÁJER 1857, 48). Nos, az Ipolyi által leírt kenyérsütő kemencéknek semmi közük nincs a Májer István által is ajánlott nyugat-európai típusokhoz. Erre egy alább részletesebben is tárgyalandó tanulmányában Gunda Béla mutatott rá (GUNDA 1972, 223).

A boglya alakú közös kenyérsütő kemencék következő leírását Timkó György adja a Néprajzi Értesítő 1905-ös évfolyamában Csallóköz tőszomszédságából, a szigetközi Kisbodakról. Az építési technológia viszonylag alapos leírása mellett (többnyire karóváz és vályog kombinációjából készültek, mi? a régiesebb típusnak karóvázas a szerkezeté, amelyet kívülröl-belülről sárral-agyaggal tapasztanak ki (megemlíti; hogy a falu szélén csoportban álló három kemence közös (3. kép), míg a kertben felépített, magányos kemence (2. kép) már egv gazda tulajdona — egyébként ez utóbbi készült az archalkusabb építési technológiával (TIMKÖ 1905. 188).

A szigetközi kemencékkel kapcsolatban Timaffy László: Szigetközi krónika című munkájában is találunk egy szűkszavú utalást: „Külön állnak az utca végén, magasabb helyen a kemencék“ (TIMAFFY é n., 161). A szerző e sorok írójának küldött, 1989. január 10-i keltezésű szíves levelében valamivel részletesebb információkat közöl: „A vizek közé zárt, szűkterületű községekre volt ez jellemző, ahol a porták a magasabb hátakon összezsúfolva álltak és a kemencék kiszorultak az udvarokból. Alsó-Szigetközben a házakat mesterséges dombokra építették és Kisbajcson, Szőgyén a kemencék is a dombon álltak.“ A szigetközi kemencéket az 1954-es árvíz mind elpusztította.

Václav Mencl cseh kutató több évtizeden keresztül folytatott népi építészeti kutatásokat Szlovákiában, s így az ötvenes évek közepe táján a Csallóközben is Ekkor Nagybodakon is megfordult, ahol még sikerült lefotóznia néhány szabadban álló, boglya formájú, valószínűleg közös kenyérsütő kemencét (MENCL 1980, 1211. A képanyag tanúsága szerint Nagybodakon e kemencék egyrészt a telkek kertjeiben állottak, másrészt a falu egyik részében csoportosan. Marczell Béla szíves szóbeli közléséből tudjuk, hogy Nagybodak egyik utcáját Kemencesor-nak hívják, ami egyértelműen arra utal, hogy valamikor itt csoportosulhattak a szabadban álló, kenyérsütő kemencék. A nagvbodaki közös kenvérsütő kemencék egyik példányáról Softa Kovaőeviőová is közöl egy fényképet a Mencl-féle kutatás anyagából (KOVAÉEVICOVÁ 1974, 87).

A boglya alakú, szabadban álló kenyérsütő kemencéknek a Kárpátmedehcében még számtalan előfordulási helyét ismerjük. A Magyar Néprajzi Lexikon „boglyakemence“ címszavában Filep Antal említi, hogy „az Alföldön a (szobai. L. J. megj.) boglyakemence építéstechnikája, formája közvetlenül befolyásolta a szabadban álló (...) sütőkemencék kialakítását“ FILEP 1977, 306). A „kemence“ címszónál egy győrteleki (Szabolcs—Szatmár m.) példányának a fényképét közli, amely kísértetiesen hasonlít a csallóközi objektumokra í FILEP 1987, 131). Barabás Jenő egy öttömösi nyári kemence fotóját közli (BARABÁS—GILYÉN 1987, 95, 147. kép), míg Zolczer János a kelet-szlovákiai Szeretva községből publikál egy hasonló fényképfelvételt (ZOLCZER 1982.) Az imént felső-