Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (16. évfolyam, 1992)
Kaprálik Zsuzsanna: A népi halászat hagyományos eszközei Vajkán és Keszölcésen
a hálót, így lett megfogva. Ügy mongyuk, így gyött a tőrbe. Vót amikor úgy beszapliszta, úgy montuk, hogy beszapliszta magát, . . . hogy művészet vót kiszenni”?) E háló használata a hal tulajdonságainak, anatómiai felépítésének ismeretéből eredt és fejlődött. Ezzel a hálóval csak a vízfelszínen úszó halakra, főleg márnákra halásztak. E halak testalkata megfelelt a háló felépítésének. A felfelé úszó hal testével beleütközött a háló falába, „orrával”ugyan megtalálta a hálószemet, ezen „orrával“ át is fért, de kopoltyúi és hátúszója fennakadt a szemben, ami fogva tartotta. „Ö amikor gyött, akkor beleszúrta a órát, észrevette, belement a feje és az a kopoltyús rész, a hal úgy járassa észt a kopoltyúját, akkor beleakatt neki ide, keszte akkor má, akkor má észrevette hogy baj van, akkor má jobban kezdett fircelődni.”9) A vékony testű hal, mint a csuka, átment a szemeken. „Az ojjan szípen elúszott a szemek között, ement, átment a másik ódára, szóvá továbbment”.10) Ügyszintén az apró halak is átmenekültek a szemeken. A széles, nagyhalakat, mint a dierkeszeg (lapinta), ponty, nem fogta meg, csak megállította a hálófal, vagy a hal egyszerűen átbillent a párás inon és elmenekült. „ . .. akkor má ez a keszeg, meg ijesféle am má, még úgy is odament, észrevette hogy itt van (a háló). Sokszor figyétük, egyet úgy a derekán görbített, átbillent a büdös rajta, má pedig a vísszinin vót kötél, a para nem vót ollan miien, átfordút rajta. Má megin ément a bestia”.11) A szackórni kivetése különösebb fizikai megterhelést nem jelentett. A háló kivetése után már csak várni kellett a zsákmányra. Általában késő délután, estefelé húzták ki a szackórnit és az a vízen maradt egész éjjel. Gyakran a halász is ottmaradt a háló mellett és türelmesen vizs-Vyberanie vylovených rýb zo eereňa pomocou saka. A kifogott hal kimerítése a gránittáplibôl kiszedőszák segítségével.
