Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (14. évfolyam, 1990)

Stollmann András: Felsőcsallóközi törtönetek Csiba Lajos gyűjteményéből

FELSÖCSALLÖKÖZI TÖRTÉNETEK CSIBA LAJOS GYŰJTEMÉNYÉBŐL

[Válogatta és összeállította Stollmann András)

Öry Jenő tanár úr (Dúnakiliti) jóvoltából betekintést nyertem egy kopottas barnafedelű kockás füzetbe, ahova a harmincas években néhai Csiba Lajos (1901—1966) jegyezte be szülőföldje szellemi néprajzával kapcsolatos megfigyeléseit és gyűjtéseit. A 21,5x17 cm, közel százoldalas irka javarészt a felsőcsallóközi nép szokás- és hiedelemvilágát, gondolkodásmódját, meséit stb. ismerteeti. Á néprajzi gyűjtést Csiba javarészt szülőfalujában, Tejfalun végezte, nyilván azzal a céllal, hogy azt átmentse az utókornak.

A kéziratkollekcióban megtaláljuk a gazdálkodással, időjóslással kapcsolatos megfigyeléseket, a jeles napok és életfordulók szokásait, hieaelmeeit. Istmereeteket nyújt a terület gyűjtögető gazdálkodásáról. Csiba kiemelten foglalkozik a népi gyógyászattal, a házi gyógyszerek leírásával, használatával. Különös figyelmet szentel a legendák, mondák, meséK világának, falucsúfoló mondókáknak. Szép számmal jegyezte fel az utókor számára a boszorkánymeséket, kísértettörténeteket, találóskérdéseket, szólásmondásokat, szállóigéket, kiolvasó versikéket. Feljegyezte a karácsonyi mendikások énekszövegeit. Részletesen foglalkozik a lakodalommal, vőfélyrigmusokkal.

Csiba Lajos kockás füzetéből íme egy csokorra való felsöcsallóközi történet.

Hat osztrák dragonyos és a kislúcsi határőr esete

Kislúcsén régente a községi mezőőrnek minden nap meg kellett kerülnie a határt. 1848-ban Bosnyák István volt a mezei őr, aki egyúttal a közbirtokosság határára is felügyelt. Hogy ebbeli kötelességének jobban eleget tehessen, a közbirtokosság ménesébe kijáró lovat — tulajdonosa, Csóka Antal tudtával és beleegyezésével — szokta volt fölnyergelni és a határt lóháton bejárni.

Egyik ilyen határjáró útja alkalmával megpillantott egy távolabbi dűlőúton haladó osztrák dragonyos patrult, mely hat tagból állt. A mén, amint megérezte az idegen kancákat, nagyot nyerítve elragadta lovasát a kisszámú dragonyos csapat felé. Az osztrákok észrevevén a feléjük száguldó lovast, megijedtek, mert azt gondolták, hogy magyar huszár vette őket üldözőbe. Tehát lovaikat megsarkantyúzva lóhalálában elvágtattak Kislucs felé. Már manjdnem utói lettek érve a menekülők, amikor amén, meggondolva magát, rátért egy legelőre vezető útra. Az osztrákok pedig félelmükben vissza se néztek, így csak a három kilométernyire fekvő Egyházgellénél vették észre, hogy üldözőjük lemaradt.

A következő napon Kislúcsot egy század osztrák katona, nagy távolságról körülkerítve, óvatosan közelgett a falu felé. Akivel csak találkoztak megkérdezték: „Hol van madjar huszár ?“ Természetesen senki sem tudott felvilágosítást adni. A faluba érve személyesen is meggyőződhettek, hogy ott a közelmúltban katonaság egyáltalán nem volt.

Amikor megtudták a dragonyos patrul menekülésének okát, szégyenkezve kivonultak a faluból a lakosság nagy hahotája és öröme közepette (Gyűjtve Kislúcson)