Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (11. évfolyam, 1987)

Mag Gyula: A dunatőkési vízimalom

Mozgásba lendül a hatalmas kerék

községben tartottak nyilván vízimalmot, ebből eredően nyilvánvaló, hogy számos településen több malom is üzemelt. Dunavajkán pl. 15, Bodakon 14 és Somorján 13 vízimalomban őröltek. De volt vízimalom oly településeken is, amelyek ma már meglehetősen messze esnek a folyótól mint pl. Nagymegyeren, Balonyban, Dercsikán, Kisurvarnokban, Hódosban és Kislúcson is.

A szakirodalom szerint a vízimalmok eredete a római korba nyúlik vissza; hazánkban a 12. század óta ismertek. Szerkezetüket a víz sodrásának erősségéhez igazították: a Dunán és Kis-Dunán alulcsapós, a gyorsabb folyású hegyi patakokon felülcsapós vízimalmokat építettek. A malomépület állhatott cölöpökön rögzítve a vízen, úszhatott a vízen — ez az úgynevezett „HAJÓMALOM“ — illetve állhatott a parton. Járásunkban mindhárom fajta ismeretes és használatos volt. Úszó malmok főleg a Nagy-Dunán Bodakon, Dunavajkán, Bősön, Szapon és Medvén működtek. Legelterjedtebbek a cölöpökre rögzített fából épült malomépületek voltak. Sajnos ma már ezekből a malmokból egyetlen egy sincs a járásban, csupán néhány cölöpmaradvány hirdeti Eperjesen e malmok valamikori fénykorát. Az alulcsapós parton álló vízimalom elég ritka volt járásunkban, de szerencsére ebből a típusból sikerült egyet Dunatőkésen megmenteni. E malom utolsó tulajdonosa Cséfalvay Mihály volt. Jelenlegi alakját 1920-báh történt átépítésekor nyerte. Ebben a malomban — a tulajdonos visszaemlékezése alapján — a negyvenes években őröltek utoljára.

A Csallóközi Múzeum szakemberei már régen felfigyeltek a duna-