Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (9. évfolyam, 1985)

Marczell Béla: Tavaszi, nyári, őszi ünnepek és szokások a néphagyományban

hit szerint „Rómába mennek”. A nagyszombati feltámadási istentiszteleten újra visszajönnek, megszólalnak. Nagycsütörtök vagy másik nevén zöldcsütörtök a nagyböjt különleges napja volt. E naptól kezdődően már mindennap templomba mentek. A százados hagyomány szerint a legelső zöld ág vagy rügy, amelyet ezen a napon találtak, jelezte, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár.

Megkülönböztetett helyet foglalt el a népi hagyományban nagypéntek. Délelőtt a falvak népe a templomban hallgatta a János-passiót, Jézus elfogatásának, szenvedésének és keresztrefeszítésének a történetét. Könyörögtek, hogy ezen a napon ne essék az eső, mert ez nagy nyári szárazságot jelentett. Az e napon eltulajdonított (ellopott) tárgyak, szerszámok a gazda szerencséjét is elvitték. A sülyiek azt tartották, hogy aki ezen a napon a határban dolgozik, elpusztul minden veteménye: „üszögös lesz”. Az asszonyok sem mostak ezen a napon, mert féltek, hogy a ruha veszélyt hoz a viselőjére. Balonyban erről történetet is tudnak: Egyszer a balonyiak egy csoportja csónakkal ment át a Dunán. Szép napsütéses idő volt. A csónakban ülő asszonyok egyikén olyan ruha volt, amelyet nagypénteken mosott ki. Hirtelen villámlani, mennydörögni kezdett, a villám csak úgy csapkodta a vizet. Mindnyájan nagyon féltek, hogy felborulnak. A nagy viharban a kormányosnak eszébe /Jutott, s megkérdezte, nincs-e valakin nagypénteken mosott ruha- Azonnal jelentkezett az asszony, levetette a ruháját, s beledobta a vízbe. A vízbe dobott ruhát azonnal villám csapta meg, s a vihar rögtön meg is szűnt.6

A Csilizközben igen nagy jelentőséget tulajdonítottak a nagypénteki mosakodásnak. Csilizradványon napkelte előtt kimentek a falu végi patakhoz. itt alaposan megmosakodtak, sőt egész húsvét napjáig az innét vitt vízben mosakodtak otthon is. Hitük szerint ez megvédte a szemüket mindenfajta betegségtől, egész évben frissek maradtak, nem lustálkodtak. De ez a szertartás a férgek, a gonosz lélek elűzését és az évi jó termés biztosítását is célozta. Kulcsodon a Dunában mosakodtak. Bősön pedig a Csilizben (Csilez). Radványon megfigyelték, hogy ha két passió (szenvedéstörténet) között az egyik áradás (árhullám) a másikat érte, a Duna egész évben magas vízállású volt. A hősiek viszont azért féltek az e napi esőtől, mert ha apró szemű eső esett, sok kisgyermek halt meg abban az évben. A nagyszemű eső viszont sok felnőtt halottat jelentett.

Nagyszombat amolyan félünnep volt. Délután már rendszerint az esti föltámadási szertartásra, körmenetre készülődtek, s a körmenet után már véget ért a negyvennapos böjt. Este minden háznál sonkát ettek, hogy egész évben bőségben legyen az étel, elkerülje őket mindenféle betegség. Nagyszombati hagyomány volt a ház napkelte előtti körülsönrése is. Ezzel a ténykedései a férgeket, a rovarokat űzték el a házból és a ház környékéről is. A ház körülsöprését a hajnali ébredés után azonnal el kellett végezni, mert csak így lehetett hatásos. Felbáron már nagypénteken este a fal mellé állították a söprűt, Sülyben pedig még a lábbelit is megtisztították erre az alkalomra. A bősi asszonyok nagyszombaton délelőtt megvárták a Glóriát jelző harangszót, s akkor kezdték el a sönrést.

A nagybőüi komorságot, a böjt szigorúságát a keresztény világ legnagyobb ünnepe, a föltámadás emléknapja, húsvét váltotta föl. Már a magyar neve is jelzi: a hosszú böjtölés után ezen a napon fogyasz