Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (6. évfolyam, 1982)

1982/4 - Pomichal Richárd: A Csallóköz védett és veszélyeztetett állatai

striolata nevű, az éticsiga-félék /Helicidae/ családjába tartozó alpeai-nyugateurópai faj /Alpok, Saal folyó völgye Jénánál, Rajna mente, Belgium, Hollandia, Kelet- és Északkelet-Franciaország, Brit-szigetek/, amely a Csallóközben éri el délkeleti elterjedésének határát. Elterjedésében valószínűleg a Duna transzportáló hatása játszott közre, amely áradásai alkalmával a hordalékaival együtt fcgy-egy élő példányt is elsodort Ausztriából. A Duna menti ártéri erdők maradványaiban több helyütt megtalálták /gyárad, Szemeti holtág, gútori kanális, gútori erdő, Súly, Kortvélyes, stb./.

A Helicopsis striata /Helicidae család/ a környezettel szemben jóval igényesebb, s ebből következően jóval ritkább faj mint az előző. Szlovákiai élőhelyeinek előfordulása nagyjából fedi a csernozjom talajok elterjedését, az itt-ott fönnmaradt sztyeppéi no vény társulásokat. Jía már azonban utolsó menedékéül /refúgium/ a Duna mentén többnyire csak a kubikgödrök, homokbányák szolgálnak. A legújabb kutatások a védögátak, töltések legszárazabb részeinek lakójaként említik/Baka - a kanális melletti xeroterm rét, Tejed - kavicsbánya, Csölösztő - védőgát belső oldala/. A Duna mellett a Csallóköz közelében a csenkei homokpusztán is előfordul. A neves cseh malakozoológus V. Loáek szerint előfordulását nemcsak a mezőgazdaság kemizálása korlátozza és veszélyezteti, amely a sztyeppéi növ. társulásokat - már ahol még megmaradtak - félruderális /ruderális társ. = gyomtársulás / társulásokká változtatja, hanem a legeltetés megszüntetése is, amely a faj számára kedvező alacsony vegetációt biztosította«

Csehszlovákiában mindeddig csak egy bizonyított példányát találták a néhány mm-es Vallonja adela /Vallonidae család/ nevű csigafajnak. Ez a példány Bős közeléből /lile-tervezett védett terület/ került elő /Loáek, 1955/. A másik, valószínűleg ehhez a fajhoz tartozó egyedet Baka mellett gyűjtötték /Stefek, 1979/, pontosan determinálni azonban nem sikerült. Ennek, a föltehetőleg eurázsiai fajnak fő elterjedési területe a Sváb és a Svájci Jura, valamint Dél-Németország és a szomszédos Alpok. Szétszórtan Kozép-Európa egyes helyein is előfordul, továbbá Szibériában, a Káspi-tón túli területeken, Turkesztánban és Kína északnyugati részén. A Vallonia adela biotópjai-