Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (3. évfolyam, 1979)

1979/2 - Kovács László: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim

Hasszán bejt nevelje. A ház gondnoka, egy ősz anatóliai muzulmán meg­tanította teljesen a keleti szokásokra, hogyan kell illendően ülni keresztbe tettpr lábakkal, megfelelő fej- és kéztartással, miképp kell tüsszenteni, ásítani, enni stb. Főnöke részt vett a nevezetes Kúleli összeesküvésben. Az összesküvés egyes fázisaiba Vámbéry is be volt a­­vatva. Itt ismerkedett meg az összeesküvés fejével Ahmed efendivel, a bagdadi mollával is, aki megengedte; hogy gyakran látogassa meg öt Nur Oszmanije kollégiumban, ahol Vámbéry, aki már eddig is több kele­ti nyelvet és tájszólást sajátított el, igen sokat tanult, különösen pedig keleti gondolkodást, észjárást, úgyhogy teljesen ázsiai ember­ré alakult át, anélkül, hogy emiatt hátat fordított volna a nyugati kultúrának. Hat évi konstantinnápolyi tartózkodása alatt több tudományos munkát is írt. 1857-ben adta ki az első torok-német szótárt, azonkí­vül a magyar történelemre vonatkozó torok történeti munkákból fordí­tott; ezek a fordítások az akadémiai folyóiratokban jelentek meg. 1860-ban, mikor a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjául válasz­totta, ajánlkozott, hogy beutazza Kelet idegen utazóktól eddig ke­véssé érintett vidékeit, hogy a magyar nép fajrokonait ryelvrokonsá­gának esetleges nyomait kutassa. Az Akadémia ezer forinttal támogat­ta tervének kivitelében. Mivel sejtette, hogy mint európai ember sok üldözésnek lett volna kitéve, anélkül, hogy kutatásai eredménnyel járnának, álruhába öltözött és mint torok dervis járta be Kelet já - ratlan vidékeit. A torok hatóságokhoz fermánokat kapott, melyek mint Resid efendit ajánlották, anélkül, hogy európai származását vagy uta­zásának célját megemlítették volna. 1863 márciusában egy karavánhoz csatlakozott, mely bokharai hadzsikból /mekkai zarándokokból/ állott, majd a Kaspi-tengert elérve egy türkmén hajóra szállt, s így jutott el Asurába, Gomüstepébe és Etrekbe, a legnagyobb türkmén táborokba. A khivai kán karavánjához csatlakozva húsz nap alatt tette meg az u­­tat a khivai sivatagon át, ahol előtte európai ember még sohasem járt, és ahol folyton az a veszély fenyegette, hogy felismerik, és csak lélekjelenlétének és utitársai barátságának köszönhette, hogy nem­­csakhogy megmenekült, hanem még olyan szent életű dervisnek is elis­merték, hogy a kegyetlen Szeid Mehemed kánt is megáldhatta. 22 napig tartózkodott folytonos veszélyek között Bokharában, ahonnan Szamar­­kand felé fordult. Innen tovább már nem jutott, ezért 1864-ben visz­­szatért Teheránba. A perzsa sah előtt már elárulhatta kilétét, aki dús ajándékokkal látta el, kitüntette a Naprenddel, és gondoskodott arról, hogy útját Európa felé zavartalanul folytathassa.

Next

/
Thumbnails
Contents