Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (2. évfolyam, 1978)

1978/3 - Marczell Béla: A csallóközi halászat ősi szerszámai

ismertettük. Ellenben meg kell említenünk még a Csallóközben is ismert és használt v a r s á -t, amelynek több változata ismeretes, mint pl. ax egyszárnyú varsa /a Csallóközben vörse/, a kétszárnyú vagy egyvisszás, a kétszárn y ú vagy kétvisszás , valamint a rekeszt® v a r s a . A varsával dolgozó halász jól ismeri a hal tulajdonságait, tudja, hogy az mindig előre megy, amíg csak akadályba nem ütközik. A varsa belsejében levő kürtők vagy visazák gátolják meg menekülésében.

Egy okirat tanúsága szerint Somorján már a mohácsi vész előtti időkben is varsával halásztak. A szapi halászok pedig egészen egyéni módon űzték a rekeszt® halászatot. A vékony fonálból készült nagyszemü hálót, csallóközi nevén a szackornit vagy caklorait /így mondják Csicsón/ kifeszítették keresztbe a vízen. A hal a vékony ÍO^ nalat nem látva beleúszott a hálóba, s fejénél fogva ott is ragadt. Az így megtelt hálót azután csónakból lassan felhúzták, a halakat kiszedték, majd a hálót újból visszaengedték a vízbe. A zsákmány rendszerint bőséges volt.

b/ Kerítő halászat

A rekeszt® halászattal ellentétben, amelynél a varsa csak bezárja a betévedt halat, a kerítő halászatnál már magával a mozgó hálófalazattal kerítik be és fogják meg. A háló itt tehát nemcsak tereli, keríti, bezárja a halat, hanem valósággal beleakasztja a hálószemekbe. Az ilyen nagy hálók készítéséhez kenderfonalat használtak. A hálószemek nagyságának megfelelően saját készítmény® fakötőtüket alkalmaztak. Ezeknek a különböző formájú halásztűknek sajátos helyi elnevezéseivel is találkozunk a Csallóközben. így volt kötőtű, fodozótű, fércelötű és állítótű. Készítésükhöz kecskerágót, somfát vagy akácfát használtak. Valamikor egész készletek álltak rendelkezésre a Duna menti falvakban, ma már csak elvétve találkozunk egyegy megmaradt darabbal.

A kerítő halászat egyik fontos eszköze az ú.n. ö r e g h á - 1 ó volt. Átvitt értelemben a nép nyelvén léhésnek is mondták, mert a léhés azt a fonalat jelenti, amelyből az öreghálót készítették. A halászatnál nagyon fontos volt, hogy a léhés feszesen álljon a vízben. Ezt segítették elő a háló felső szélén /fölén/ levő úsztatok, más szóval párák és az alján levő fenéksúlyok. A csallóközi halász a párát maga készítette fűz- vagy nyárfa kérgéből, hogy könnyű legyen, és a háló fölét fenntartsa. A nehezékek /fenék-