Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (2. évfolyam, 1978)
1978/2 - Marczell Béla: Halászat a régi Csallóközben
amit ekkor már vejeznek neveztek, s csak kisebb halak fogására alkalmatok. Szerkezete azonban világosan utal a szégye* szerkezeti összetételére. A szégyéről kép is maradt fenn Marsigli, olasz származású osztrák tábornok mttvében, a Danubius-ban. Ez a XVII. századból ránkmaradt raja szerkezetében eltér az Oláh Miklós leírta szégyétől. Nem szerepelnek rajta a hatalmas cölöpök, de világosan kivehető a kámzsaháló vagy másik nevén a zsákháló rajza. Az Oláh Miklós féle leírásban szereplő szégye vagy cége képét történelmi adatok alapján Khín Antal rekonstruálta a Budapesti Mezőgazdasági Múzeumban. Magával a szégye szóval először egy 1211-ben kiadott oklevélben találkoztunk. Később már több írásban is előfordul. Ezekből tudjuk meg azt is, hogy a leghíresebb szégyék a Csallóközben voltak. A legnagyobb császári vizafogó volt az aszódi szégye, még az esztergomi érsek szégyéje a XVT. században Gútán állott. Vizát fogni nemcsak a fent leírt eszközökkel lehetett. Erre szolgált még a horog is. Vastag kötelekre erős vashorgokat fűztek, a ezzel rekesztették el a folyót. A horogra nem tettek ú.n. csalit, hanem csiliogósra fénysítették. Köztudomású‘volt ugyanis, hogy a viza kedveli a fényes tárgyakat, szívesen eljátszik velük, Farkával belecsap, s a hegyes horgon fennakad. Nagy vágóhorgokkal húzták partra az erős fonálból kötött hálókkal fogott vizákat. A mohácsi vész után megindult a vizahalászat hanyatlása. A dunai magyar és torok hadihajók egyforma barbársággal pusztították a nemes halat. A torok hódoltság korában már annyira kipusztult vizeinkből, hogy a XVHI. században Bél Mátyás már csak mint ritka érdekességet emlegeti a Csallóközben. Ekkor már itt is babonás halnak tartották, s megjelenésekor nagy veszedelmektől tartottak. Pedig e hal a kereskedelemben is komoly jövedelmet jelentett a. csallóközieknek. Szállították élve hajókon, kocsikon hordókban besózva. A legnagyobb szállítmányok a bécsi császári udvarhoz mentek.A komáromi vár parancsnokának évente el kellett számolni a császári udvar birtokában lévő halászóhelyeken fogott vizákról. Bécsen kívuü a komáromi szekeresek szállítottak a lengyel és a francia udvarba is. De megfordultak Prágában, a német és a lengyel püspöki rezidenciákban is, mert a vizafbvarozás jól jövedelmezett. Pl. egy párizsi fuvarért hetven forintot kaptak, s ez abban az időben jelentékeny összegnek számított. Az évek múlásával egyre ritkábban merészkedtek fel a vizák a Dunán. Zavarta őket a dunai gőzhajók saja, a partokon megszálló kirándulók lármája, az egyre modernabbá váló élet. Ma már csak elvétve, nagyritkán hallani, hogy itt-ott a halászok hálójábaakadt egyre gy