Műtárgyvédelem, 2011 (Magyar Nemzeti Múzeum)
T. Bruder Katalin megemlékezés, publikációk
Szintén keze munkáját dicséri a tépei kora bizánci ezüsttál rekonstrukciója, vagy az Eskü téri sisak restaurálása, amelyek számos más tárgy mellett kiemelkedő munkái voltak. Több műemléki helyreállításban is közreműködött, kiállítások szervezésében vett részt, aktív szerepet vállalt a Magyar Restaurátorok Egyesületének munkájában, és tagja volt a Wartha Vince Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumának, melynek többek között célkitűzései között szerepel a szakmai örökség gondozása, az oktató munka, valamint a szakmatörténeti kiadványok megjelentetése. Mindig a hitelességre törekvő, kitartó, precíz és igényes munka jellemezte, magasra téve ezzel a mércét kollégái számára. Kiemelkedő munkássága többször is meghozta számára az elismerést. 1984-ben Nívó díjban részesült, majd 1997-ben a Ferenczy Noémi díjat nyerte el, és 2012-ben megkapta a Régészeti Örökségért Schönvisner István emlékérmet is. Halálával a szakma egy kiemelkedő egyéniségtől búcsúzik, kinek nevét elismerés és tisztelet övezi, pályafutása tanulságként és mintaként szolgál az őt követő restaurátor nemzedék számára. Munkatársai és tanítványai 6