Műtárgyvédelem, 2011 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Varga Ferenc: Népi barokk oltár kelet és nyugat határáról : a borjádi előkészületi oltár történetéről, alkotójáról, technikai érdekességeiről és restaurálásáról
Műtárgyvédelem 36 A természettudományos vizsgálatok eredményei alapján négy, az eredeti felületkezelést követő beavatkozást lehetett megkülönböztetni, ám a műtárgy története korábbra vezethető vissza. A borjádi előkészületi oltár ugyanis — talán pénzhiány, esetleg technikai okok miatt — egy ideig felületkezelés nélkül töltötte be rendeltetését. Ezt támasztják alá azok a gyertyától származó viaszcsöppek és -lecsurranások, melyek a gyertyatartó környékén, az előlap, a fenéklap és az ikontábla festett felülete alól bukkannak elő (6. kép). Az első felületkezelés alkalmával (7A. kép) — amely talán 1783-ban történt - a festeni kívánt szakaszokat először valószínűleg enywel beeresztették, majd egy feltehetően ólomfehér- és kalcium-karbonát-tartalmú, fehérje kötőanyagú4 alapozóval egyenetlenül egyszer lealapozták. Az alapozott felületekre - fehérje kötőanyaggal — került a márványozás fehér alapszíne, majd az elő-, oldal- és fedlapra, valamint az ajtószárnyakra - szintén fehérje kötőanyaggal — a kék és vörös márványerezés5. A párkány pozitív formái, a voluták és a középső növényi motívum sárgára színezett mixtionnal matt aranyozást kapott. Ezt követően a párkány holkerét olajos/gyantás kötőanyaggal kékre6 festették, majd ugyanezzel a kékkel húzták be az előlap hullámvonalú szélein a szalagkeretet is. A díszítőfestés végső munkafázisaként az előlap és az ajtópár márványozását, illetve a hóikért két rétegben lelakkozták, az oldal-, fedés fenéklap festése lakkot nem kapott. Az ikont a díszítőfestés végeztével festették meg. Erre utalnak az oldallapok, illetve a fed- és fenéklap hátlap felőli szélein látható festékfoltok. Az ikon nagy valószínűséggel olajfestékkel készült, a glóriák matt ara- nyozásúak. Az ikont eredetileg nem lakkozták le. Nem tudhatjuk, hogy a márványfestés befejezése után mennyivel készült az ikon. Valószínűsíthetjük azonban, hogy a két munkafolyamatot nem egy mester végezte. Eredeti felületkezelésével nagyjából 70-80 évig állhatott az oltár. Később a párkány holkerét és az ajtószárnyakat kékre festették (7B. kép), mely műveletek előtt a felületeket nem portaiam'tották. Ez feltehetően valamikor a 19. század közepe után lehetett; erre az időszakra utal a — valószínűleg — mesterséges ultramarin használata. A második felújítás során (7C. kép) - amely talán a templom 1893. évi, nagy renoválásához köthető - az előlapot egy olajos/gyantás kötőanyagú, míniumtartalmú réteggel lemázolták, melyre egy szigetelőréteget húztak. Erre került a flóderozás sárgásbarna alapszíne, erre pedig a felső, vörösesbarna réteg. Ekkor bronzporozhatták át a főpárkány aranyozását és festhették lilára a holkerét, barnára az ajtók külső oldalát és lakkozták le két rétegben belső oldalukat, valamint ekkor kapott egy réteg lakkot az ikon is. Harmadszori beavatkozáskor az előlap, a belső márványozás és az ikon egy-egy lakkréteget kapott. A lakkozás előtt a felületeket ez esetben sem tisztították le. A műtárgyon használt fehérje-kötőanyag feltehetően enyv. A kék valószínűleg vas-hexaciano-ferrát, a vörös ugyanezen kék és szerves vörös színezék keveréke. Kék (valószínűleg vas-hexaciano-ferrát) és fehér (valószínűleg ólomfehér és kalcium-karbonát) keveréke. 182
