Műtárgyvédelem, 2011 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tuzson Eszter: A fafaj-meghatározás jelentőségéről
Műtárgyvédelem 36 A különböző fafajok eltérő tulajdonságaik okán többnyire alkalmazási céljuktól függően kerültek kiválasztásra, vagyis aszerint, hogy fatáblakép, kis- vagy nagyméretű szobor, aprólékos faragvány, dombormű, attribútum, toldás, rátét, szerkezetivagy összekötőelem, stb. készült belőlük. Puszpángból például méretei alapján kisméretű alkotások születtek, míg nagyobb szobroknak vagy táblaképeknek gyakran anyaga az igen nagy méreteket elérő tölgy, hárs vagy nyárfa. Aprólékos faragásra alkalmas például a dió-, az alma- vagy a körtefa. Svédországban az ún. oszlopos széken ülő Madonnáknál Mária alakja többnyire hársfából vagy rezgőnyárból, a karok, kezek többnyire bükkből, a székek bükkből, kőrisből vagy tölgyből készültek.4 5 Az oltárszerkezetek anyagául és általában a szerkezeti részekhez, valamint keresztfának többnyire fenyőt használtak. Csapok készítéséhez leginkább a keményfa alkalmas, mint például a gyakran alkalmazott tölgyfa. Előfordult, hogy a rendelkezésre álló faanyag nem éppen a feladatra legmegfelelőbb fafajt jelentette. Egyiptomban például a hosszú életű szikomorfát vagy más néven eperfugét (Fycus sycomorus) elsősorban gyümölcse miatt ültették, de faanyagát szinte minden területen felhasználták, így számos múmiakoporsónak anyaga annak ellenére, hogy nehezen megmunkálható csavarodott és erősen bordás növekedése miatt. Mivel e fában szegény vidéken a faanyaggal igencsak takarékosan kellett bánni, a megmunkálás során inkább kitömítették homokos masszával a lyukakat és hiányokat. A fafaj-választásnak valamivel talányosabb példái is előfordulnak, például Lippo di Benivieni Feszületén (14. század), ahol a hordozó ötféle fából készült, jegenyefenyőből, szelídgesztenyéből, nyárból, szilből és hársból (1. kép)? A különös választás oka talán szintén a rendelkezésre álló kevés, maradék faanyag volt. Általánosságban elmondható, hogy a környezetükben előforduló fákból dolgoztak a mesterek, akad azonban kivétel is. Németalföld a hajóépítések következtében idővel szinte teljesen erdőtlenné vált, így faanyag behozatalára szorultak. A holland és flamand táblaképfestészetben a különböző korokban egyaránt a legkedveltebb fafaj a tölgy volt. Dendrokronológiai vizsgálatokból derült ki, hogy ezek a fák többnyire a Baltikumból származtak. Az egyre bővülő vizsgálatoknak köszönhetően nemcsak a fa származásának helyét lehet megtudni, hanem különböző oltárokon azonosítani lehet ugyanannak a fatörzsnek egy-egy darabját.6 Ezek az import és feltehetően nem olcsó faanyagok fakereskedők közvetítésével kerültek fatáblakészítő műhelyekbe, és onnan vásárolták meg azokat a mesterek. Mindez magyarázatot ad arra, hogy idővel Rembrandt miért kezdett táblaképeihez - elsőként - amerikai, Swietenia mahagónit, Cedrela odoratatát, Cariniana legalist alkalmazni.7 Ezek a ma már igen értékesnek számító faanyagok akkor éppen ellenkező okokból kerültek 4 Tángeberg, 1989.57. 5 Ciatti et al. 2006. 6 Fraiture 2011. 7 Klein 2005.28-38. 140
