Műtárgyvédelem, 2010 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Kusztor Gergely: Egy 16. századi aranyozott ezüstpohár restaurálása

Kusztor Gergely • Egy 16. századi aranyozott ezüstpohár restaurálása 2. kép. A kincslelet poharai. (Fotó: Móricz Péter) Fig. 2 The beakers of the horde. (Photo: Péter Móricz) A 3-as számú tárgy (leltári szám:71.1) erősen rongálódott állapotban került elő, mai fenéklemeze a restaurálás alkalmával készült pótlás, palástja több helyen forrasz­tott és két nagyobb részen kiegészített. A 4-es számmal jelölt pohár (leltári szám:71.5.) szintén jó állapotban maradt fenn, talán annak köszönhetően, hogy a 2-es számúban helyezték el. A legrosszabb megtartású tárgy az 5-ös számú volt. Sok darabra törve, hiá­nyosan, deformálódva került elő. Az egyenetlenségeket feltehetőleg valamilyen fa formán egyengették ki. A leírások alapján az derült ki, hogy Szvetnik Joachim az összeillő részeket ezüsttel forrasztotta, majd a hiányokat galvanoplasztikai eljárással egészítette ki és erősítette meg, úgy hogy ezüstöt választott ki a pohár teljes belső felületére, így a tárgy falvastagsága jelentősen megnőtt. Az összes tárgy valamilyen, feltehetőleg műanyag bevonatot kapott (lásd Anyag- vizsgálati eredmények c. rész). Restaurálás előtti állapot Az a tény, hogy a poharat már előzőleg restaurálták, erősen befolyásolta a további beavatkozásokat. Az ásatás után készült fotókon jól látni, hogy a pohár oldalán horpadás van és a lemez itt be is szakadt, valamint más részen is vannak hiányok. A tárgyról készült 1975-ös felvételen (3. kép) már ezek a sérülések nem láthatóak. Arról azonban leírás nincs, hogy miként rögzítették a töréseket és a beavatkozásra utaló nyomokat sem lehetett felfedezni. Az ásatás során előkerült lelet anyaga a földben rendkívüli mértékben megöre­gedett, rideggé vált. Az előző restaurálás óta sok törés, hiány és repedés keletkezett a tárgyon (4—6. kép). 41 3. kép. Az 1975-ös állapot.4 Fig. 3 The condition of the beaker in 1975.

Next

/
Thumbnails
Contents