Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Rátonyi Dávid: Egy jezsuita faragómester élete és elfeledett szobrának története, restaurálása (Baumgartner Bernát: Apostolfigura, 1735-1737)
Egy jezsuita faragómester élete és elfeledett szobrának története, restaurálása (Baumgartner Bernát: Apostolfigura, 1735-173 7) Rátonyi Dávid A jezsuita rend a 18. század folyamán érte el legnagyobb kiterjedését hazánkban. Térhódítása folyamán nemcsak a tudományra, de a művészeti tevékenységre is serkentőleg hatottak a jezsuita testvérek. A terjeszkedés során sok rendházat, templomot emeltek vagy alakítottak át, melyeket gazdagon díszítettek oltárokkal, festményekkel, iparművészetileg remekművű bútorokkal. Ezeket a csodálatos alkotásokat nagyrészt a fráterek készítették. Megjelenésük szükségessége két okra vezethető vissza. Egyrészt a török hódoltság ideje alatt megcsappant művészi erők hiányát pótolandó, másrészt a rend anyagi korlátainak könnyítése céljából, ugyanis a Társaság anyagi viszonyai az adományok dacára majdnem fordított arányban álltak az ünnepi pompa kifejtésének magas igényével. Éppen ezért náluk az a szokás élt, hogy a rendházaikban és templomaikban felmerülő munkákat mindig segítőtestvérek végezték, csak a legritkább esetben dolgoztattak külső szakemberekkel. Minden nagyobb jezsuita telepnek volt házi asztalos műhelye, melyben szobrok, faragványok és különféle berendezési tárgyak készültek. A testvérek miután beléptek a rendbe, két évig tartó újonckodásukat vagy a bécsi, vagy a trencséni központban töltötték. Legtöbbjük különféle coadjutori, vagyis segédszolgálatot végezve élt az egyes rendházakban, ahová a szükséglet szemmel tartásával rendelték ki őket. Ezekben a városokban tisztjük teljesítése mellett foglalkoztak művészeti tevékenységgel. Baumgartner Bernát például segédápoló volt a bécsi fogadalmas házban 1738-1741 között.1 Bár Baumgartner a magyarországi jezsuita szobrászat és fafaragás egyik legnevezetesebb mestere, mégis csak meglehetősen kevés adat áll rendelkezésünkre róla, és tevékenységét is művészi kvalitásához méltatlan ismeretlenség fedi. F. Baumgartner Bernát SJ (1704. augusztus 14.- 1773 után) Szakolcán lépett be a jezsuita rendbe 1730-ban. Az újoncévei alatt (1731-1732), mint coadjutor-novicius, Trencsénben már fafaragóként működött. Nevét illetően többféle változattal találkozhatunk, a korabeli okiratok Bernardus Paumgartner-ként említik, ebből adódóan a szak- irodalomban Paumgartner Bernát néven is szerepel. A segítőtestvéri első éveiben a helyi asztalosműhely szobrászaként sekrestyeszekrényeket, mellékoltárokat, ebédlői és könyvtárberendezéseket készített. Minden bizonnyal közreműködött a Nagytétényi Kastélymúzeumban látható trencséni jezsuita rendház refektórium-bútor- zatának kivitelezésében, mely pont nóvíciussága idején, 1732-1733-ban készült, 1 Dr. Schoen Arnold: XVIII. századbeli képző- és iparművész jezsuita frátereink, In: Történetírás, 1937. 3. sz. pp. 1-3 21
