Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Bakács Annamária: Egy 19. századi hamisítvány nyomában
Műtárgyvédelem 34 vizsgálatok, a restaurálás a kapott eredményeknek megfelelően történt. Az Iparművészeti Múzeum gabellájának felépítése a sienai Levéltárban őrzött könyvtáblákkal összevetve sok helyen jelentős eltéréseket mutatott. Az eredeti sienai borítókon a sávozott, felül illusztrált, míg a restaurálandó tárgyon a hangsúlyozott középdíszes kialakítás figyelhető meg. A centrális kompozíció, ami a tárgy előlapján látható, gyakori a könyvművészetben, de nem a sienai gabellákra jellemző. Az elrendezés inkább a Corvinákkal és a 19. századi imakönyvekkel mutat hasonlóságot. Technikatörténeti oldalról megközelítve fontos megjegyezni, hogy a gabellák, mint festett fatáblák 1460-tól eredeti funkciójukat elvesztették és többé már nem ezekbe kötötték a regisztereket. A könyv lapjait ettől kezdve díszítés nélküli fatáblák közé helyezték és a minden félévben továbbra is nagy gonddal megfestett gabel- la-táblát pedig dekorációs célból a falra akasztották. 1460 után minden félévben csak egy táblát készítettek, ennek megfelelően nehezen hihető el, hogy egy bőr gerinccel ellátott dupla tábla 1465-ből származik. Mindezen felül a restaurált tárgyon látható veretes duplakapcsok a sienai Levéltárban őrzött könyvtáblák közül egyiken sem fordulnak elő. A korai daraboknál a fűzőbordát bőrszíj formájában kivezették a felszínre, ami övként tartotta össze a borítókat. A kapcsos, veretes megoldások inkább a későbbi, főleg a 18-19. századi imakönyveknél jellemzőek. A hátoldalon olvasható felirat kialakítását a felvitt kék festékréteg visszakapará- sával oldották meg, ez a megoldás is eltér az Levéltárban őrzött gabellákon láthatóktól, ahol fehér alapon feketével festett szövegek olvashatók. A műtárgy egyszerű szemrevételezése során is több jele mutatkozott annak, hogy a gabella készítésekor eleve a szemlélő szándékos megtévesztése volt a cél. Az első gyanús pont a hordozók vetemedési ívének hasonlósága volt, az alapsíktól mindkettő ugyanolyan mértékben távolodott el a képoldal irányában. Bár a hátlap alapját alkotó fatábla az idők során három darabra tört - a később készített UV-lumineszcens felvételeken láthatóvá vált ragasztónyomok megjelenése arra utalt, hogy korábban próbálták ezeket rögzíteni -, mégis ezeket összeillesztve, és leszámítva a részdarabok enyhe csavarodásos vetemedését, az előlap és a hátlap íve szinte teljes mértékben megegyezik. A valóságban a páratartalom változása okozta vetemedések két táblánál szinte soha nem mutathatnak ilyen mértékű hasonlóságot, mivel ehhez arra lenne szükség, hogy a két nyárfa hordozó száliránya és vastagsága is szinte tökéletesen azonos legyen. Így arra gyanakodhatunk, hogy a hordozókat szándékosan hajlították meg az „ideális” formára, későbbi természetes vetemedésük pedig a táblák mostani ívéhez képest szinte elhanyagolható. Ezt alátámasztani látszik, hogy - bár a belső oldalakon található festékréteg enyhén repedezett volt — a külső oldalakon a festékréteg hosszanti irányban egyáltalán nem tördelődött, ami egy ilyen magas ívű vetemedésnél elkerülhetetlen lett volna. A hordozókat tehát festésük előtt szándékosan deformálták. Egy másik, a mesterséges öregítésre való utalás a fatábla törésfelületein jelentkező erős rovarkárosodás, ami különösen érdekes jelenség abban az esetben, ha figyelembe vesszük, hogy a festett külső oldalakon egyáltalán nem, a belső oldalon pedig alig jelennek meg kirepülőnyílá12
