Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Czifrák László: A Zsolnay kacsás díszszökőkút restaurálása
A Zsolnay kacsás díszszökőkút restaurálása Czifrák László Bevezetés 2004 tavaszán lehetőségem nyílt diplomamunkaként a Pécsi Janus Pannonius Múzeum tulajdonában lévő, Zsolnay kacsás díszszökőkút 24 darab, eozinmázas kacsafiguráiból hat darabot restaurálni. A részleges helyreállítást a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében folyó tárgyrestaurátor-képzés keretein belül végeztem, melynek bemutatására a „Megmentett műkincsek” című diplomamunka-kiállításon került sor 2004 júliusa és szeptembere között. A helyreállított darabok ezután visszakerültek a Janus Pannonius Múzeum raktárába a kút többi, akkor még restaurálatlan darabja mellé. 2007 tavaszán kezdődött el a Janus Pannonius Múzeum Zsolnay-kiállítá- sának teljes újjáépítése, így nagy örömömre szolgált, mikor dr. Kovács Orsolya, a múzeum művészettörténész-muzeológusa azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy végezzem el a kacsás díszszökőkút teljes helyreállítását, hogy az a nagy- közönség számára újra bemutatható állapotba kerülhessen. A kacsás díszszökőkút története A kacsás díszszökőkút 1906-ban Maróti Rintel Géza tervezőművész és tanár tervei alapján készült, amelyet Zsolnay Miklós kivitelezett családi gyárában az 1906-os milánói világkiállításra. A Simplon-alagút átadásának alkalmából Milánó városa az olasz király védnöksége alatt szárazföldi és tengeri közlekedési, valamint müipari kiállításnak adott otthont. A kiállítás, amelynek helyszíne a Parco-beli nagy iparművészeti csarnokban volt, 1906. április 28-án nyitotta meg kapuit. A kereskedelmi kormány a magyar osztály főcsoportjának művészi tervezésével és rendezésével Maróti Gézát bízta meg. Maróti Rintel Géza (1875-1941) tervező- és iparművész, otthonosan mozgott mind a festő-, mind a szobrászmüvészetben. Ha csupán életrajzát és művei adatszerüségét tekintjük, azt hogy mit csinált, hol járt szerte a világban, munkássága páratlan erőt és alkotásvágyat tükröz a hétköznapi ember számára. Szelleme és szellemessége jó néhány kortársát, müvésztársát magával ragad.1 A kiállítás hatása olyan finom volt, mint egy régi templomi aranyozás, mely dacára a nagy felületeknek nem hatott durván. A terem fö attrakciója azonban a „kácsás kút” néven elhíresült vízmedence volt. Bohókás látványa és a csobogó vízsugarak együttese kellemes felüdülést nyújtott és hamarosan a közönség kedvence letr (1. kép). 183
