Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Fabók Balázs: Egy 19. századi magyar zongora restaurálása
már veszélyes lehet a restaurált tárgy szerkezetére, és a károsodás kockázata semmiképpen nem éri meg, hogy esetleg „szebb” hangzást érjünk el. Érdekes, hogy a hangolás során mindvégig volt egy szakasz, amely nem tartotta a hangot. Véleményünk szerint ez a probléma a zongoraszekrény szerkezetéből adódhat és még a zongora fénykorában keletkezhetett. Ezt támasztja alá, hogy erre a részre helyezték a vasmerevítőt, itt van a szekrény statikailag leggyengébb része (az íves oldal íve). A Zenetörténeti Múzeum raktárában találtunk olyan hasonló felépítésű, egykorú zongorát, amelyen pontosan ez a szakasz károsodott a legnagyobb mértékben a nagy húrfeszültség következtében. A felhangolt zongorának, különösen a mélyebb hangokban igen szép, lágy, de erős hangja van, mechanikája kielégítőn működik, bár kellő feszítőerő hiányában nem éri el a mai fül számára megszokott hangszínt, mert a „laza” húrok által keltett hangok felhangokban szegények. A restaurált Pachi-zongora, ha nem is alkalmas koncerteken való előadásra, mégis megszólaltatható, és hangján érzékeltethető néhány jellegzetesség, melyek alapján talán következtethetünk a 19. század közepi magyar zenekedvelő élményére, mikor egy ilyen zongora játékát hallgatta. Talán nem hiú remény az sem, hogy a restaurálás során feltárt információk37 némelyike gazdagíthatja a magyar hangszertörténet ismeretanyagát. 154 17. kép A restaurált zongora az MTA Zenetudományi Intézetének Kodály-termében. Fig. 17. Conserved piano in the Kodály hall of the Musicology Institute of the HAS.
