Műtárgyvédelem, 2007 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Válogatás az utóbbi évek magyar papír- és könyvrestaurálási munkáiból - Serényi Petra: Rudnay Sándor XIX. századból származott halotti címerének restaurálása
A pH-mérés eredménye 5,9-es értéket mutatott, amely még nem veszélyeztette a papírt annyira, hogy szükségessé váljék a savtalanítás. A restaurálás egyik célja volt a pergő festékek rögzítése az eredeti kötőanyaghoz hasonló anyaggal. Ezért igen fontos volt a kötőanyag meghatározása. Ennek vizsgálatát optikai mikroszkópos és Fourier-transzformációs infravörös spektrofo- tometriai módszerekkel végezték1. Ennek eredménye szerint a kötőanyagot fő tömegében fehérje alkotja. A festék oldhatóságának vizsgálatára a restaurálás módszereinek kiválasztása miatt volt szükség. A próbát vízzel végeztük el. A vizsgálatok alapján meg lehetett állapítani, hogy a festékek az enyhe nyirkosításra nem, az erősebb nedvesítésre azonban többségükben érzékenyek voltak. A nyomdafesték és a hátoldalon lévő bélyegző nem bizonyult vízérzékenynek. Restaurálás A restaurálás legfőbb célja a károsodott festékréteg állagának megóvása, és ha lehetséges annak javítása, illetve a sérült, meggyengült hordozó megerősítése volt. Tisztítás és a festékek rögzítése A mechanikus tisztítás során színoldalról a festett részek kihagyásával poli(vinil- klorid) alapú radírral átradiroztuk a tárgy felületét. Hátoldalról az érzékeny részeken nagyon óvatosan radírszivaccsal2 tisztítottuk. A tárgy felületét nagy mennyiségben borító légypiszkot mechanikusan, szike segítségével óvatosan lepattintgattuk. A festett felületeken lévő légypiszok eltávolítása azzal a veszéllyel jár, hogy közben a festékréteg megsérül, ezért ezeken a területeken a mechanikus tisztítástól el lehetett tekinteni. A címeren lévő vízfoltok miatt szükséges volt a tárgy nedves kezelése, s ennek érdekében a festőanyagok rögzítése a papírhoz. A mai restaurátori gyakorlatban leginkább a természetes műanyagok és a szintetikusan előállított levédőszerek használatosak. A restaurálás megkezdése előtt megvizsgáltuk és átgondoltuk ezen fixálószerek/Regnal S13, Paraloid B724, Klucel G- és M5, ciklododekán6, Rewin El-Mesitol NBS7/ előnyeit és hátrányait, továbbá a fixálószerek eltávolításának etikai kérdését. A restaurátori etika szerint, mivel a szintetikus fixálószerek összetételükben idegenek a tárgy anyagától, illetve öregedési folyamataik még nem tökéletesen ismertek, a nedves kezelések után célszerű őket eltávolítani a tárgy felületéről. Azonban a festett részek veszélyeztetése nélkül ez nem lehetséges. A halotti címer nedves kezelése során nem a festékek oldódására, hanem a festett rétegek papírról való felúszására lehetett számítani. Ezért a védőbevonat létrehozása helyett a pigmentszemcsék hordozóhoz kötése volt az elérendő célunk, tehát olyan rögzítőanyagra volt szükség, mely a későbbiek során is rajta maradhat a sérült festékréteg felületén, illetve keresztülhatolva a festék rétegeken rögzíti azt a papírhordozóhoz. Ezért a mai restaurátori gyakorlatban használt fixálóanyagok alkalmazását elvetettük, és az eredeti kötőanyag pótlása mellett döntöttünk, mivel a visszarögzítésre ez tűnt a legalkalmasabbnak. Az anyagvizsgálat szerint a pigmentek kötőanyaga fehérje alapú volt. Ez alapján feltételeztük, hogy a címerképet enyves festékkel készítették. 182
