Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Péter Attila: A kálózi II. századi bronzlanterna restaurálása

A KÁLÓZI, II. SZÁZADI BRONZ LANTERNA RESTAURÁLÁSA Péter Attila A római kori lanterna a kálózi 1. számú kocsi-sír leletegyüttesének részeként 1902-ben vétel útján került a Magyar Nemzeti Múzeumba (Itsz.: 25.1902. 4-23). A tárgyat ezt követően tisztították és konzerválták. Hiányainak rekonstruálását, a lámpás összeállítását nem végezték el. A Fejér megyei Kálóz község a Séd patak nyugati partján fekszik. Belterüle­tén keresztül haladt dél felé a Szőnyből (Brigetió) Pécsre (Sopianae) vezető út, amelynek mentén 2. századi sírok, közöttük kocsisírok kerültek elő. A rómaiak világításra eleinte fáklyát, gyertyát használtak, az olajmécses alkalmazása később terjedt el. Az olajmécsesek általában cserépből készültek1, de voltak fém (bronz, ezüst, arany) üveg és márvány mécsesek is. A mécsesek többnyire talp nélküliek, de főleg a fémeket néha talppal látták el. Egyes példányokat lánccal és kampóval szereltek, lehetővé téve ezzel felakasztásukat. A rómaiak, mint általában a mediterrán területen élő emberek, éjjel is szíve­sen voltak ébren, de ennek ellenére az utcákon közvilágítás nem volt. Az éjjel közlekedő ember fáklyával vagy lámpással - lanterna - járt. A kézilámpás egy kis olajmécses, zárt, hordozható a vasúti őrök kézilámpá­saira emlékeztető tokban. A mécses lángját vékony szaruréteggel, állati hólyag­gal vagy olajos vászonnal védték a szél ellen. Később e célból általános lett az üveg használata, s ezért az addig henger alakú lanterna szögletessé vált. Loeschke szerint a lámpaköpeny maradványa szaruként volt azonosítható (Loeschke). A lanterna jellegzetes alkotórészei az öntött bronz támasztótagok, melyek száma típustól függően 2-3 is lehet. Ezek a profilált tartók az egyes típu­soknál alig változtak. A tartók felső részére egy hornyolt kör alakú lemezt for­rasztottak, amely a lámpaköpeny rögzítésében is szerepet játszott. A forrasz­táshoz ólmot használtak. A tartók belső felületére bronzlemezt szegecseltek, lehetővé téve ezzel a felső perem és az aljzat hatékonyabb rögzítését. 63

Next

/
Thumbnails
Contents