Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt

Artistes”-nak. Ennek keretében csoportos kiállításokon vett részt. Párizsban a Grandchaumiere festőiskolát látogatta. Degas műtermét bérelte. 1929, 1930 és 1931-ben önálló kiállítása volt Párizsban. 1934-ben Tuniszba ment, a francia állam által ott fenntartott Musée Alaoui múzeumban restaurátori állást ajánlottak neki, amit elfogadott. A tuniszi Musée Alaoui (Le Bardo) Észak- Afrika leggazdagabb régészeti anyagával rendelkezett. 1935. júniusától 1942. februárjáig dolgozott a múzeumban. Ezalatt kitanulta a konzerválás és restaurálás csaknem minden ágát (freskó-, viaszfestmény-, mozaik-, üveg-, bronz-, csont-, ezüst-, arany-restaurálás stb.) A Tuniszban végzett jelentősebb munkái: Athen-ből származó, Mahdia mellett a tengerből előkerült görög bronz bútorokat, ágyakat, bronz szobrokat, Karthago-i hellenisztikus márványszobrokat, terra- kottaszobrokát, vázákat és római mozaikokat és freskókat restaurált.

26. Kiss Jenő géplakatos, fémrestaurátor (Szombathely,1900 - Budapest, 1964??). Eredeti szakmáját tekintve géplakatos. A Nemzeti Múzeum lakatosa, szerelője, fémrestaurátora. 1928-ban került a múzeumba. 1928. decemberében a Néprajzi Tárban dolgozott II. o. altiszti beosztásban, szerelőként, majd 1937.októberétől a Történeti Tárhoz helyezték. Nyugdíjba meneteléig (1961), több mint 20 éven keresztül ápolta a fegyvereket és restaurálta a régészeti és iparművészeti fémtárgyakat, ötvösműveket. A fegyvereket még nem tisztította, csak ápolta. Ehhez libazsírt használt. A múzeumban az akkor elfogadott nézet szerint a libazsír azért volt jó, mert kicsi a savtartalma.

27. Doleviczényi (Tóthfalusi) László restaurátor, ötvösművész (1916. március 4., Budapest - ). 1954- ig Doleviczényi László nevet, majd ezt követően a Tóthfalusi László nevet használja. Édesapja Doleviczényi Ferenc ipariskolai rajztanár, édesanyja Bredschneider Mária tanítónő az óbudai Hunor utcai elemi iskolában. A négy elemit az óbudai Vörösmarty úti iskolában végezte, majd 1935-ben a Toldy Ferenc reáliskolában érettségizett. Ezután a Kinizsi utcai Országos Magyar Iparművészeti Iskolában 4 évig ötvösséget tanult, ahol 1939-ben végzett. A végbizonyítvány megszerezése után 1941-ben a Magyar Filmiroda keskenyfilm osztályának művészeti ellenőre lett. Rövid idő alatt filmriporter, operatőr lett, majd a kultúrfilm osztály rendezője. Utána katonaság következett, a Don-kanyart megjárva 1944. január 1-én szerelt le. 1945. februárjában a Magyar Filmiroda megszűnt és állás nélkül maradt. Nehéz testi munkával kereste családja megélhetéséhez szükséges anyagi javakat.

1947-ben elvégezte a Nemzeti Múzeum és a Közgyűjtemények Országos Felügyelősége által közösen szervezett restaurátori tanfolyamot. 1947. szeptember 15.-től a MNM Régészeti Tár kerámia restaurátori műhelyében Baky Győző irányításával kerámia és fémtárgyak restaurálását végezte. 1949 év végén megalakult a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, ahol a tárgyrestaurátor csoportot vezette a MMOK 1952. év végi felszámolásáig. Megszervezte a MMOK által tervezett első restaurátor tanfolyamot (1950). A felszámolást követően Dr. Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója visszavitte a múzeumba restaurátornak. 1954- ben a csábítóan magas fizetés miatt a Középület Tervező Intézethez lépett be, ahol fémből épületmodelleket készített. 1955-től önálló ötvösművészként tevékenykedett, először a Művészeti Alap és a minisztérium által létrehozott ötvös stúdióban, majd önállóan. Jövedelem kiegészítésként Kispesten az ipariskolában rajzot is tanított. Az 1970-es években Búza Barna, Pölöskey József és Kótai József szobrászművészekkel restaurálta a Várban a Galéria épülete előtt álló Vastagh György: Csikós szobrát. A Várban több kovácsoltvas épület-rácsot is készített, pl. a BTM királypince kapuját. Részt vett a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja által 1951-ben, kéziratos formában kiadott „A Konzerválás és restaurálás kézikönyve” szerkesztésében. A Régészeti Kézikönyvben (1954) „A leletek kezelése a földtől a kiállításig: Horpadt, gyűrő- dött fémtárgyak kiegyengetése, a Vegyes anyagú tárgyak, a Szerves anyagok” valamint D. Sallay Katalinnal és Baky Győzővel közösen az „n” című fejezetek szerzője. Restaurálással kapcsolatos publikációi jelentek meg a Múzeumi Hiradóban. (1951.111, 1952. I.)

28. Szarvas László hivatalsegéd, restaurátor (Szalmatercs 1919. aug. 27 - Budapest 1988) Apja Szarvas Pál szénbányász, anyja Kvacsek Julianna egy falusi kovács leánya, háztartásbeli. 6 elemit végzett a szülőfalujában. 16 évesen alkalmi munkába állt a salgótarjáni kőszénbányában, ahol csillés majd segédvájár volt. Ezt követően a salgótarjáni acélárugyárban dolgozott 1939 őszéig. Innen hívták be katonának, 1941 szeptemberében leszerelt. 1942 okt. 15-én belépett a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályára, mint havibéres. Itt „mindenes háziszolga” hivatalsegédként, küldöncként tevékenykedett. Alig dolgozott az osztályon, amikor 1944- ben frontszolgálatra kapott behívót. Szolgálatra századírnokként Erdélybe vitték. Pár nappal a katonai behívója előtt 1944-ben feleségül vette Pataki Irén textilfestőt. A frontról 1945 áprilisában tért vissza és nyártól folytatta a munkáját a régészeti osztályon. Párducz Mihály, az osztály vezetője felismerve Szarvas László kézügyességét és tehetségét, a restaurátori műhelybe osz44