Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt

1949. május 1.-től Baski Sándor59 került fegyver-restaurátornak a Fémresta­urátori műhelybe. A Történeti Osztályon 1949-ben ....vetettük meg az eddig rendkívül hiányolt t extilrestaurátori műhelyünk alapját is, mely a Történeti Osztály igen fontos kul- turhistoriai és magyar kézművességének, iparremekeinek konzerválását és restaurálási munkálatait biztosítja.” (Történeti Osztályának 1949. évi jelentése) Dr. Ember Mária30 a Történeti Osztályhoz beosztott textil-restaurátor 1949. október 24.-e óta végezte az Osztály textilanyagának a kezelését, konzerválá­sát, restaurálását. Alkalmazásával létrejött a múzeum textilrestaurátor műhelye. 1949-ben kiemelkedő munkája: a Teleki ruhák, Kossuth kormányzói díszruhája, egy XVIII. századi skófiummal hímzett nyeregtakaró, valamint II. Lajos esküvői ingének konzerválása, illetőleg restaurálása volt. A raktárberendezés megalapo­zását is végezte. A restaurálási, konzerválási munkák fázisairól, technikai eljárá­sairól kartotékokat készített, valamint foglalkozott kosztüm-, szabászattörténeti és kultúrtörténeti vonatkozásokkal. (Történeti Osztály jelentése az 1949.-évről, 1-1950 Főig) A Textilrestaurátor műhely létszáma 1951-ben gyarapodott Ernyei Jánosné Farkas Erzsébet varrónővel, aki nyugdíjazásáig, 1968-ig dolgozott a műhelyben. A múzeumban 1950-ben a következő műhelyekben folyt restaurálás (93- 1950 Főig alapján): Kerámiai restauráló műhely Vezetője Baki Győző. Két restaurátor dolgozott mellette: Lakatos Károly (1950. október 31.-én önként bevonult katonának) és a Magyar Tudományos Akadémiától „díjazott” (fizetett) Móricz József, akit október végén katonai szol­gálatra behívtak. A műhely 1950-ben elvégezte az 1949-ben feltárt dunapentelei és adonyi rómaikori lelőhelyek anyagának valamint az iváncsai bronzkori temető és a túrkevei középkori telep leleteinek restaurálását. Feldolgozta a tápiószelei és a tiszapolgári ásatások kerámiáit. Elvégezte a tiszapolgári és a szentes- vekerzugi in situ leletek kiemelését és beszállítását. 3 db. XV. századi elefánt- csont nyerget, egy nagy gótikus üvegpoharat, egy bronzveretes római ládikát és számos régészeti anyagot restauráltak valamint 48 db. - többnyire aranyozott - galvano másolatot készítettek. A műhely létszáma megcsappant, rossz besorolás miatt egy állást elvettek. A restaurátor kapacitás 30%-át más múzeumok részére kellett biztosítani. Baki kéziratban átadta a MMOK-nak a „Ragasztás technikája”-t valamint „Az üveg és csont restaurálását a MMOK által kiadott kézikönyv számára. A restau­rátor tanfolyam hallgatóit megismertette a Baki féle plasztilin és a „Baki masz- sza”gyakorlati készítésével. Megfestette Lenin, Sztálin és Rákosi 2x2,5 m-es portréit. Részben készítette a május 1.-i dekorációt. Az Éremtári restaurálás egy újítás következtében 180-200 százalékos növekedést ért el. (A múzeum 1950. évi jelentése (81-1950 Főig.) Május és június valamint december hónapokban a restaurátor műhely korszerűsítése is megtörtént. Egy külön helyiségben lévő savazó-kamrával bővült és galvanó felszerelést is sikerült szerezni. (A múzeum 1950. évi jelentése (81-1950 Főig.) 30

Next

/
Thumbnails
Contents