Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt
Általában kétfajta, műtárgyak kezelését végző alkalmazottat lehetett megkülönböztetni. A magasabb rangú, nagyobb szaktudást igénylő restaurálási munkát is végző alkalmazottakat (többnyire már hosszabb ideje a múzeumban dolgozó, valamilyen szakmával rendelkező, pl. műszerész, lakatos stb.), akik nem csak tisztítási munkát, hanem kiegészítést is végeztek, preparátornak, mechanikusnak, laboránsnak nevezték, ők a múzeumi altisztek közül kerültek ki. Az egyszerűbb munka, a műtárgyak tisztogatása, kefélgetése a restaurálási ismeretekkel jóformán alig rendelkező múzeumi szolgák feladata volt. A Magyar Nemzeti Múzeum első, restaurálást végző munkatársa a források szerint Kiss Bálinf a múzeum képtárának őre volt. 1844-ben került a múzeumba Pyrker János egri érsek 190 műből álló festménygyűjteménye. A festmények gondozására szakemberre volt szükség. Kiss 1844-től dolgozott a múzeumban, de kinevezése csak 1847-ben történt meg. Segítsége nem lévén a képtár egyszemélyes vezetőjeként restaurálta a festményeket és rendezte az 1846-ban megnyitott Pyrker Képtárat. Az 1848-as forradalomban nemzetőri szerepe miatt haditörvényszéki rendeletre képtárőri megbízatásából elmozdíttatott. Csak 1861 végén helyezték vissza állásába és költözhetett vissza a múzeumi lakásába. Azonban kérelmezése ellenére se kaphatott tiszteletdíjat. Teljes rehabilitálása csak röviddel halála előtt, a kiegyezés után történt meg. A tárgyrestaurálás a Nemzeti Múzeumban az Érem- és Régiségtárban alakult ki. A dokumentumokban fellelt második restaurátor Molnár Viktor (1841-1918. 09. 01.), 1864-ben került a múzeumba és azt haláláig, 54 éven keresztül szolgálta! 1870-től az Érem- és Régiségtárban dolgozott, mint szolga, majd főszolga, később mintázó és preparátor, régiségtári laboráns. A következő restaurátor Kemény József mechanikus volt, aki 51 éven keresztül, 1876-tól 1927-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a múzeum Érem és Régiségtárában. Korábban katonai fegyverműves mesterként szolgálta a hazát, majd a múzeum portása lett. Mint kapust értesítette Szalay Imre a MNM főigazgatója 1904. november 9-i levelében múzeumi mechanikussá történő kinevezéséről (204-1918 ÉRT). 1904-től X. fizetési osztályba beosztott mechanikusként (fegyverek, fémtárgyak restaurátora), vastárgyak, fegyverek tisztítását, restaurálását végezte.) Egyik kiemelkedő munkája volt a Hekler Antal által 1909-ben Dunapentelén egy római épület feltárásakor talált 5 római sisak restaurálása és rekonstruálása. Erről Hekler a következőket írta (Hekler 1911): „A tűz, mely az épületet elhamvasztotta, a sisakokat is érte, a nagy hőségben megolvadva egész tömbökké forrottak össze, melyeknek már a földből való kiemelése a legnagyobb óvatosságot kívánta. Még nehezebb munkát adott a részletek szétválasztása, midőn ezt beszállítás után a Nemzeti Múzeum laboratóriumában megkíséreltük. A tűz és a rozsda a vasat törékennyé és porhanyóssá tette, a leggyengébb ütésre vagy nyomásra már szétomlott. Tekintve, hogy a töredékek között a sisakok összes jellemzetes alkotó részei szerepeltek, remélhettük, hogy sikerülni fog a romokból legalább néhány sisakot eredeti alakjában fölépítenünk. A rekonstrukczió nagy türelmet és elővigyázatosságot igénylő munkáját az intézet mechanikusa Kemény József végezte elismerésre méltó igyekezettel e sorok írójának állandó irányítása és felügyelete 12
