Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Fabók Balázs - Schrett László: Egy "megmentett műkincs" : a pomázi Szent István-templom rokokó szószékének restaurálása
ség, hogy igen rossz állapotú - akár kiemelkedő értékű - műtárgyakat diplomamunka keretében restauráltassanak. Pedig nem csekély érv szól mellette: magas színvonalú szakmai felügyelet a munka teljes folyamatában, alapos, mindenre kiterjedő dokumentáció, a diplomavédésen rangos restaurátorok és muzeológusok értékelik az elvégzett munkát, aminek azután meg kell felelnie a szakmai nyilvánosság előtt is. Nem elhanyagolható az sem, hogy a tulajdonost csak a költségek terhelik, nincs munkadíj. Mindezek ellenére a szakvezető tanárok évről évre kissebbfajta kanosszát járnak megfelelő tárgyak után és így is előfordul, hogy az oly nehezen kiválasztott műtárgy restaurálás után visszakerül a raktárba, elzárva a közönségtől (olykor a megfelelő klimatikus körülményektől is). Ennek ellenkezőjére jó példa a pomázi római katolikus templom rokokó szószékének restaurálása. Az elveszettnek hitt szószéket Schrett László kutatta fel, hangvetőjét 2000-ben ő, szószékkosarát 2002-ben pedig Fabók Balázs restaurálta diplomamunkaként a MKE Restaurátor Intézet, Tárgyrestaurátor szak, fa-bútor szakirányán. (1. kép) Előzmények1 A pomázi római katolikus plébániatemplom 1763-tól 1770-ig épült. A középtornyos, homorú homlokzatú, csehboltozattal fedett egyhajós templom, hagymatagos barokk toronysisakja helyett 1898-ban hosszú gúlasisakot kapott. Az 1940-es évekre a templom eredeti berendezését kicserélték, a szószék ekkor még a helyén maradt. 1946-ban jelentősen megváltozott a templom képe, két mellék- és egy kereszthajóval bővült, a szentély mögé pedig nagyméretű sekrestyét építettek. A templombelső jelenleg látható freskóit Jeges Ernő2 festette 1951-ben. A szószék készítése a templom építésének idejére tehető - stíluskritikai jegyek alapján valószínűleg a neves óbudai szobrász, Bebó Károly3, vagy köréhez tartozó művész alkotása - az eredeti berendezés utolsó darabja. A barokk elemeket is tartalmazó - a 19. században több különböző oltárból összeállított - főoltár néhány része még a plébánia padlásán kallódik, erről származhatnak azok a festett faszobrok is, melyeket a templom különböző pontjain helyeztek el. A barokk oltárkép az 1960-as években a szentistvántelepi plébániára került. A klasszicista Mária mellékoltárról - magántulajdonban lévő ajtaján kívül - nem tudunk semmit. A II. vatikáni zsinat döntése értelmében megváltozott liturgikus rend nyomán átalakult a liturgikus tér is. A prédikáció és az igehirdetés új helye az ambó lett (emelvény a templomhajó és a szentély határán), ilyenformán a szószékek sok templomban használaton kívül kerültek. Ugyan a Vatikán által kiadott közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy ahol lehet, őrizzék meg ezeket a kultúrtörténetileg és nem ritkán művészetileg is értékes tárgyakat, a 60-as, 70-es évek „modernizációs” törekvéseinek köszönhetően sok helyen elajándékozták, vagy egyszerűen csak kidobták a szószékeket. Erre a sorsra jutott a pomázi szószék is, amikor 1965 körül a pilisszentiváni templomba került, ahonnan hamarosan leszerelték és a használaton kívüli halottasházban helyezték el. Itt találta meg Schrett László 1999-ben, aki Dr. Szilárdffy Zoltán címzetes esperes, művészettörténész 126
