Műtárgyvédelem, 2004 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Bakayné Perjés Judit - Kissné Bendefy Márta: Régészeti lábbelik egységes dokumentációja
a XIII-XV. századból és a török hódoltság időszakából származó lábbelik. A XIII- XV. századiak talpa aszimmetrikus, eleje fokozatosan keskenyedik. A felsőrészek szintén aszimmetrikusak, gyakran egybeszabottak, és oldalt, egy helyen összevarrottak. Gyakran záródnak fűzővel, gombos fűzővel vagy fém csattal. A hódoltság időszakából előkerült leletek egy része a Nyugat-Európában ekkoriban viselt divat, más része a keleties török öltözködés nyomait viselte magán. A nyugati típusú cipők orra szélesebb és kerekebb, alacsonyszárúak, felsőrészük külön fej- és szárrészből áll. A keleti típusúak talpa és felsőrésze mindig szimmetrikus szabású. Az orr hegyes, enyhén felkunkorodó, a lágyék általában elkeskenyedik. A felsőrész három darabból áll: a fejből és a szár első és hátsó részéből.7 Megállapítottuk, hogy a különböző típusok hogy záródnak, milyen megerősítések, díszítések és varrások találhatók rajtuk, és milyen állat bőréből készültek. Mind a talpakon, mind a felsőrészeken összesítettük, mik a leggyakrabban előforduló károsodásfajták. A legfontosabb készítéstechnikai jellegzetességeket egy összesítő táblázatban is rögzítettük (4. melléklet). Az összegyűjtött adatok segítségével megpróbáltunk analógiákat találni a történeti anyagban és korabeli ábrázolások között. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe tartozó lábbeliket átnézve a leleteken lévő technikák egy részét sikerült azonosítani és a külföldi szakirodalomban közölt tárgyakkal is sok hasonlóságot találtunk.8 AZ ANYAGVIZSGÁLATOK ÁTTEKINTÉSE Mint köztudott, a vizsgálatok segítségével ismereteket szerezhetünk a tárgy anyagáról, készítési módjáról, és fel tudjuk mérni annak állapotát, így ki tudjuk választani a megfelelő kezelési eljárást, és meghatározhatjuk a további raktározási körülményeket. A 60-as években, mikor nagyobb mennyiségű régészeti bőrlelet került elő, az akkori Bőr- és Cipőipari Kutatóintézetben dr. Pósa Vilmos vegyész vizsgálatokat végzett a tatai és a budai várban feltárt bőrökből vett mintákon. A cserzés vizsgálatát a mintákból készített kivonatból végezték, nedves analitikai módszerrel. így nem csak a növényi cserzőanyag jelenlétét lehet kimutatni, hanem azt is meg lehet állapítani, hogy az milyen növényből származik. Ennek az adatnak elsősorban technikatörténeti jelentősége van, a konzerválás menetét nem befolyásolja. Hátránya, hogy megbízható eredményhez viszonylag nagy mintamennyiségre van szükség, és elvégzéséhez kémiai laboratórium és tapasztalat szükséges. Ezért csak olyan esetben érdemes elvégeztetni, amikor nagyobb mennyiségű töredék anyagunk van. A tatai bőrök közül vizsgált 5 minta mindegyikében tölgykéreg cserzőanyagot találtak. Megvizsgálták továbbá a víz (és illékony anyagok), a hamu, a zsírnemű anyagok, a fehérje és a kötött tannin mennyiségét. A vizsgálatot végző személy azonban kiemeli jelentésében, hogy a kapott értékeket nagyon erősen befolyásolták a bőrben maradt talajmaradványok, és azoknak az anyagoknak a jelenléte, amelyeket konzerválás során juttattak a bőrbe. A fenti tapasztalatok alapján olyan vizsgálatsort javasolunk régészeti bőr leletekre, amelyek roncsolásmentesek, vagy csak minimális mennyiségű mintát 42
