Műtárgyvédelem 27., 2000 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Hidasi Zsolt: Egy XVII. századi faliszekrény restaurálása
EGY XVII. SZÁZADI FALISZEKRÉNY RESTAURÁLÁSA Hidasi Zsolt Összefoglalás: A XVII. században készült faliszekrény különlegessége az epitáfiumszerű megjelenés. A bútor a reneszánsz és barokk átmeneti korszakában keletkezett: a korpusz még a reneszánsz, míg a keretező díszítmények már a barokk stílusjegyeit hordozzák. A restaurálás nagymértékben támaszkodott a művészettörténeti analógiákra és a széles körű anyagvizsgálatok eredményeire. A faliszekrény stílustörténete Ez a különös alakú, eredetileg falba épített bútordarab a Szepességből származik. (Magyar Nemzeti Múzeum, Ltsz.: 61.96.C.) A bútor feliratának - „Ioanes Olmucer 1665” - tanúsága szerint valamikor Olmüczer Jánosnak, a Zsigmond király által 1412-ben Ulászlónak elzálogosított és csak 1772-ben visszakapott 13 szepesi város ispánjának tulajdona volt.1 A bútor különlegessége az epitáfiumszerű megjelenés, mely a későreneszánsz felépítésű korpusz és a díszítményeken megjelenő, a készítés évében még újdonságnak számító új stílus, a Knor- pelvverk eredményeként jött létre. A barokknak ez a jellegzetes porc-, fül- és kagylómotívumairól felismerhető típusa, az akkor a Dán Királysághoz tartozó Schleswig-Holstein területén alakult ki2. Az új stílus a század első felében igen gyorsan eltejedt az északnémet evangélikus tartományokban, Kelet-Poroszországban és a balti államokban. Hazánkban ez idő tájt az ország szétszakadása miatt a születendő magyarországi barokk művészetnek egymástól kissé eltérő, sajátos formanyelvű provinciái alakultak ki. A bútort keretező díszítmények fülkagylós stílusa viszonylag gyorsan, a XVII. sz. első felében jutott hazánkba, kialakulási helyéről részben délnémet közvetítéssel, Szilézián és a Szepességen keresztül3. A főként német lakosságú, külön jogrenddel rendelkező Szepesség közvetlen sziléziai, sőt dániai kapcsolatokkal rendelkezett és kultúrköre a XVII. sz.-ban sokkal inkább a németes művészeti irányhoz kapcsolódott, mint az ország többi része, ahol a bútormüvesség ekkor még szinte teljesen az olasz művészet hatása alatt állt4. A falba épített bútorzat is éppen a germán vidékek sajátja, bár a magyar berendezőösztön sem hagyta kiaknázatlanul a vaskos falak alkotta fülkéket, vakablakokat, elfalazásokat. A XVII. sz.-ban Magyarország területén is elég szép számban akadnak falba épített almáriumok, szekrények, írószekrények. A fekete bútor is igen nagy népszerűségnek örvend ezidőtájt. A ránk maradt korabeli leltárok, vagyonösszeírások alapján a világi bútorokról nyugodtan állíthatjuk, hogy a bútorok jelentős része fekete.5 A fűlkagylós stílus legkorábbi hazai példája a lőcsei Szt. Jakab-templom 1619 és 1626 között épült szószéke és orgonája. Mestereik az Olmützből a Felvidékre származott Kollmitz Kristóf és a krakkói származású Andreas Herstell, aki dániai fafaragó segédet, egy bizonyos Hans Schmidtet fogadott fel6. Valószínű, hogy tágabb megközelítéssel Olmüczer János írószekrénye is az említett Kollmitz Kristóf körül kialakult művészkör fejlődési vonalához kapcsolódik, sőt talán még tovább szűkíthetjük a kört, ha figyelembe vesszük, hogy a XVII. sz. közepétől hazánkba is eljutó metszetes mintakönyvek hatására (elsősorban Donat Horn: Neues Zieratenbuch, 1650, Frankfurt) az addig meglehetősen szigorú szimmetriával alkalmazott ornamentikát a század második felében már kötetlen, szabad keretező fafaragás követi, amelynek talán legelső jelentősebb mesterei a Sziléziában és Boroszlóban is dolgozó Gross család tagjai. Az Olmüczer-írószekrényhez legközelebb álló analógiák ebből a művészkörből kerülnek ki, elsősorban a Szepességben munkálkodó id. Gross Páltól, akinek porc- és fülkagyló-ornamentikák között bujkáló jellegzetes hajviseletű angyalfejei vala69
