Műtárgyvédelem 27., 2000 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Járó Márta - T. Nagy György: Kísérlet bőr-, papír- vagy hártyafonallal díszített textíliák korrodált fémfelületeinek számítógépes színrekonstrukciójára
KÍSÉRLET BŐR-, PAPÍR- VAGY HÁRTYAFONALLAL DÍSZÍTETT TEXTÍLIÁK KORRODÁLT FÉMFELÜLETEINEK SZÁMÍTÓGÉPES SZÍNREKONSTRUKCIÓJÁRA Járó Márta, T. Nagy György Összefoglalás: A szerves anyag és fém kombinációjával készült bőr-, papír- és hártyafonalak elsősorban a középkorban voltak közkedveltek, főként szövéshez, de hímzéshez is használták őket. Mindhárom hordozót boríthatták ezüst- vagy aranyfüsttel, de a hártyafonalak esetén aranyozott ezüstöt, míg a papírnál esetenként ónt is alkalmaztak fémborításként. A rendkívül vékony fémréteg és az ezüst, illetve az ón jelenléte miatt e fonalak, illetve a velük készített díszítések a textílián megszürkültek, megfeketedtek. Mivel a megfeketedett, kombinált fémfonalas textíliákon a fémfelületekről a korróziós termékeket sem mechanikusan, sem pedig vegyszeresen nem lehet eltávolítani annak rendkívüli vékonysága miatt, csak műszeres analitikai módszerekkel állapítható meg legtöbbször, hogy ezüst vagy aranyozott ezüst, esetleg ón borította-e a szerves hordozót. Az analitikai eredmények birtokában kísérletet tettünk néhány textília esetében a fémfelület „eredeti” színének rekonstrukciójára, annak tudatában természetesen, hogy egy rekonstrukció sohasem lehet teljesen olyan, mint az eredeti. Bevezetés Középkori és esetenként későbbi szöveteken, hímzéseken is sok esetben találkozunk többféle anyagból készült, ún. kombinált fémfonalakkal, azaz bőr-, papír- és hártyaarany, illetve ezüstfonalakkal. A börarany, illetve bó'rezüst fonalak keskeny, aranyfüsttel vagy aranyporral, illetve ezüstfüsttel borított szalagok, illetve ezek bélfonal (vezetőfonal - általában selyem, pamut, ritkábban lenfonal) köré feltekert változatai. Ide sorolhatók a fémmel borított pergamenből (esetleg vellumból) vágott szalagok, illetve ezek feltekert változatai is. A papírarany, illetve papírezüst fonalak általában úgy készültek, hogy a papírt alapozták (rendszerint kötőanyaggal kevert vörös vagy fehér bólusszal vagy pigmenttel), majd az így kapott, sima felületet borították arany- vagy ezüstfüsttel, esetenként aranyozott ezüstfüsttel, illetve - az ezüst utánzásaként - ónfóliával. A fémezett papírból vágott, keskeny szalagokat, illetve azok bélfonal (főként selyem) köré tekert változatát egyaránt fölhasználták. Papírarany-, illetve papírezüst fonalakkal elsősorban a Távol-Keleten díszítették és díszítik még napjainkban is a szöveteket. A hártyaarany, illetve hártyaezüst fonalak (más néven fátyolarany, illetve fátyolezüst fonalak) fémmel borított állati hártyából vágott, keskeny szalagok bélfonal - az eddigi vizsgálatok alapján len - köré tekerve. Ebben az esetben aranyozott ezüst vagy ezüstfüst borítja a szerves hordozó felületét. Napjainkra a bőrarany- és a papírarany fonalak egy részét leszámítva a kombinált fonalak felülete erősen megkopott, ahol maradt fém, többé-kevésbé megsötétedett, irizálóvá vált, az esetek többségében teljesen megfeketedett. Minden bizonnyal ez lehetett az oka annak, hogy e fonalakat - a papírfonalakat leszámítva - csak néhány száz évig használták. A 15-16. század táján visszatértek a tömör ezüstből, illetve aranyozott ezüstből (vagy más fémekből) készült fonalak alkalmazásához. A korrodált, kombinált fémfonallal díszített textíliák esetében sokszor nehéz eldönteni, arany- vagy ezüstszínű volt-e eredetileg a fonal. A technikai leírásoknál ezért sokszor találkozunk hasonló daraboknál különböző fonal meghatározásokkal. A 6. képen látható textil töredékei például több gyűjteményben előfordulnak, a holdsarlókat hártyafonallal szőtték a 121
