Műtárgyvédelem 26., 1997 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Várfalvi Andrea - Peller Tamás Károly: Az Esterházy-gyűjteménybe tartozó XVII. századi magyar nyereg restaurálása
2.2. A faváz ragasztása Az eredetileg is ragasztott, de levált részeken a korábban használt cnyvmaradványokat eltávolítottam, cs a jobb tapadás elérése érdekében szárazon tisztítottam meg a felületeket. A ragasztóanyag felhordása után a kis darabokat száradásig asztalos szorítókkal és vászonszalaggal rögzítettem. Ezután került sor a lehasadt farész visszaragasztására. Ragasztóanyagként minden esetben vízfürdőben melegített, rugalmas bőrenyvet használtam. 2.3. A fakápa hiányainak pótlása A fakápa hiányainak pótlását Mihály Ferenc farcstaurátor a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára - irányításával és segítségével végeztem. A hiányzó részeket egyrészt azért kellett pótolni, mert a pergamenborítást - felpuhítása után - az összeállított vázra kellett felhúzni, hogy az pontos méretre száradjon. Ehhez az eredeti, hiánytalan formára volt szükség. Másrészt a kápák és a nyeregdeszkák összcerösítésc nem volt lehetséges a kápákon található hiányzó illesztési felületek kiegészítése nélkül. A pótlások hársfából készültek, figyelembe véve az eredeti és a kiegészítő anyag azonos szálirányát. Egy-cgy hiány pótlása több menetben és darabból készült, minél kisebb mértékben csonkítva a műtárgyat. A ragasztást bőrcnyv és hurkapálcából készített facsapok használata segítette. Ez utóbbiakra az erősebb tartás mellett azért is volt szükség, mert a kápák térformája sok esetben nem tette lehetővé a szorítok használatát. 2.4. A faváz összeállítása A restaurált kápák és a nyeregdeszkák eredeti technika szerinti, ragasztóanyaggal történő összeállítása komoly nehézségekbe ütközött: az egyes fa részek különbözőképpen száradtak össze és nem érintkeztek teljes felületen. Köztudott ugyanakkor, hogy a ragasztás egyik alapfeltétele a pontosan illeszkedő ragasztandó felületek kialakítása. Mindezen túlmenően felmerült az a kérdés is, hogy a nedves pergamen száradása során nem roppantja-c majd össze az újonnan ragasztott vázat? (A ragasztás erősségének függvényében esetleg nem a ragasztóanyag, hanem mellette a fa törik cl.) Ezen okok miatt felmerült egy másik lehetőség is az összeállításra: a kápák és a nyeregdeszkák megfúrása az eredeti illesztő jelölőlyukak mentén és a váz rozsdamentes aeélcsavarokkal történő rögzítése. A megoldás mellett szólt, hogy a rozsdamentes acél nem károsítja a műtárgyat és bármikor eltávolítható. Ha a pergamen száradása közben erős szorító nyomást gyakorol a vázra, a csavarok lazításával a kápák fekvési szöge anélkül változtatható, hogy a műtárgy látványában jelentős változást okozna. Kétségtelen tény, hogy ez utóbbi megoldás a nyereg eredeti összeállítási technikájától idegen és fizikai roncsolást is okoz a csavarok helyén. Mindezek ellenére úgy éreztem, a roncsolás mértéke még mindig kisebb így, mintha a pontos illeszkedés miatt faragni kéne a felületeket, vagy egy esetleges nagyobb megterhelés következtében összeroppanna a faváz. Ezért emellett az összeállítási mód mellett döntöttem24. A végrehajtásnál segítséget nyújtott az eredeti, illesztő csapolások helye a hátsó kápákon és a deszkákon. Ezen lyukak határozták meg a fúrás és a rozsdamentes acélcsavarok helyét. A csavarok alá alátétek kerültek, hogy a csavarfej ne sértse fel a műtárgyat (4. kép). 81
