Műtárgyvédelem 26., 1997 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Újvári Mária: 18. századi viaszfeszületek

A restaurálást Bakayné Perjés Judittal közösen kezdtük az első, több darabra szétesett, hiányos feszületnél, érthető izgalommal. A mechanikus, ecsettel történő portalanítás után a nagyobb darabokat egészen puha radírral tovább lehetett tisztítani. Az első problémát az jelentette, hogy a tárgy „megfoghatatlan” volt, ki kellett találni valamiféle vázat, amelyre fel lehet rakni a töredékeket, hogy a ragasztásukat el lehessen végezni. Mivel üreges tárgyról volt szó, merevítő és kitöltő anyagként a könnyen faragható, szilárd, ugyanakkor könnyű Hungarocellel8 próbálkoztunk - sikerrel. A sima Hungarocell faragása cserélhető pengéjű szikével ment a legkönnyebben. (3. kép)

A ragasztáshoz - mivel pontos anyagösszetétel nem állt rendelkezésünkre - méhviasz- karnaubaviasz 1:1 arányú keverékét egy izzító csészében felolvasztottuk. Mindvégig olvadt állapotban tartva egy bonctű segítségével a széttört darabok közé cseppentve ragasztottuk össze azokat. (4. kép)

3. A 30. viaszkereszt hátoldala restaurálás közben. Jól látható a Hungarocell merevítés. Backside of the wax cross no. 30 during the course of restoration. The Hungarocell stiffening is visible.

4. A 30. viaszkereszt előoldala össze- ragasztás után.

Front of wax cross no. 30. after reassembling.

A ragasztás után a feszület még mindig meglehetősen sérülékeny volt és az esztétikai megjelenését is rontotta a látható merevítő anyag, a muzeológusokkal egyeztetve a kiegészítés mellett döntöttem. Erre a célra ugyanazt az összetételű viaszkeveréket használtam, amit a ragasztáshoz. A kiegészítésnél is cseppenként történt az olvadt viasz felhordása.

52