Műtárgyvédelem 26., 1997 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Mézes Árpád: A szepesolaszi római katolikus templom Szent Kereszt rokokó mellékoltárának restaurálása
A SZEPESOLASZI ROMAI KATOLIKUS TEMPLOM SZENT KERESZT ROKOKÓ MELLÉKOLTÁRÁNAK RESTAURÁLÁSA Mézes Árpád Összefoglalás: Az oltár a s/.epcsségi rokokó fafaragó művészet klasszikus példái közé tartozik. 1750 körül készült. Az oltárarchitektúrán az eredeti márványutánzattal festett felületeken a lakkréteg el- színezödött. Mikroszkópos vizsgálat szerint a lakk kétrétegű volt. Az oltár tetejéről lefelé haladva az eredetileg vörös bólusz alapú aranyozott díszítőelemek fokozatosan voltak átfestve. A hársfából készült elemek jobban károsodtak a rovarok által, mint a fenyőfából készültek. A talajjal érintkező felületeken gombakárosodást észleltek. A restaurátori munkák célja a 19. századi polikrómia helyreállítása volt, mert az eredeti polírweiss technikával készült réteg feltárásával annak csak töredékeire bukkanhattak volna. A Szent Kereszt mellékoltár 1750-ben, vagy röviddel ezután keletkezett. Dr. Milan Togner művészettörténész szerint a templom teljes barokk-kori berendezése ebből az időből származik és egy közeli ismeretlen szepességi műhely munkájának tulajdonítja. A berendezés szobrászati díszítésein a bajor Philipp Jakob Straub (1706-1744) szobrász alkotásainak hatása érvényesül. Az oltár 540 cm magas, szélessége 280 cm, mélysége pedig 135 cm. A szepességi rokokó fafaragóművészet klasszikus példái közé tartozik. Domináns színei a kék márványutánzat és az arany. Az oltár középpontjában a keresztrefeszített Jézus alakja látható. A talapzat két szélén áll a két kerub angyal figurája, melyek Isten jelenlétét hirdetik. Fölöttük egy-egy angyalfej van elhelyezve. A baldachin tetején egy puttó alakja látható. A kartus latin szövege Ezsaiás próféta példázata az Úr terméketlen szőlejéről: „Mit kellett volna még tennem?” A feltárás során, majd a teljes tisztítás után a következő megállapításokra jutottunk az oltárarchitektúra és a faragott díszek polikrómiáját illetően: Az oltárarchitektúrán az eredeti márványutánzattal festett felületeket egy elszíneződött sötét lakkréteggel vonták be. Azt, hogy ez a lakkréteg két rétegből áll, a festett rétegekből vett minta mikroszkópos vizsgálatával sikerült bizonyítani. Az eredetileg vörös bólusszal aranyozott díszítőelemek az oltár tetejéről lefelé haladva fokozatosan voltak átfestve. Például az oltár tetején lévő egyik kis váza eredeti aranyozása átfestés nélkül, aránylag jó állapotban maradt meg. Lefelé haladva azonban az egyes javítások során egyre több réteggel vonták be ezeknek az aranyozott díszítőelemeknek a felületeit. Az oltár alsó részén található aranyozott faragványok felülete már egy új alapozó krétaréteggel van bevonva, melyre új aranyozás került. Később ezt a réteget is átfestették egy olajos alapanyagú fehér alapozóréteggcl, ezt egy zöldessárga olajos ragasztóréteg követte, melyre a kevés aranyat tartalmazó aranyfólia került. Végül az utolsó, harmadik javítás során egy bronz és olaj alapanyagú réteggel javították át az erősen szúette és már hiányzó részeket. Az oltár faanyagának állaga változó annak megfelelően, hogy a szúférgek kisebb, vagy nagyobb mértékben végezték pusztító munkájukat. A hársfából faragott díszítmények nagyobb mértékben rongálódtak, mint a fenyőfából faragott részek. Az alulról érkező nedvesség pedig gombásodást idézett elő a talajjal közvetlenül érintkező felületeken. 15
