Műtárgyvédelem 26., 1997 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tímárné Balázsy Ágnes: Irányzatok a textilrestaurálásban a XX. század végén
szálasanyag szempontjából a tisztítás hasznos lett volna, lemondtak értről, mert az egyiptomi temetkezésnél használt anyagot és annak a ruhára cscppenését igazoló nyomát, valamint a halotti ruha eredeti redözését meg akarták őrizni.7 Barnett, 1983-ban az elsők között volt, akik merészeltek nem kimosni egy ilyen régészeti darabot. A világhírű Diaghilev balett-társulat Tűzmadár előadásán a főszereplő táneos által viselt kosztümön vastagon maradtak sminknyomok. Ezt sem távolították cl a restaurátorok, mert szorosan hozzátartozónak érezték a kosztüm funkciójához. Hasonló példa az a cipőre húzható alkalmatosság, amivel sárban is lehetett a kövezctlen középkori utcákon járni. Egy történeti kiállítás anyagának elkészítése kapcsán June Swann, a lábbelik történetének világhírű szakértője ragaszkodott a sár rajtahagyásán a darabon, annak bizonyítékául, mire szolgált.8-9 Az Ausztrál Háborús Emlékbizottság alapítója találkozott egy Giles nevű katonával, amint az első világháború végén éppen a francia frontról tért haza Angliába. Uniformisát szinte becementálta az iszap, mert mocsaras területeken kellett átvonszolnia magát. Azonnal elcserélte az uniformist Gilcsscl egy újra, hogy hazavigye Ausztráliába. Úgy gondolta ugyanis, hogy ha ezt az iszappal átitatott uniformist bemutatja a Háborús Emlékek Múzeumában, azzal hozzájárul ahhoz, hogy az ottani emberek képet kapjanak az első világháborúról. Ebben az esetben éppen az uniformison megkeményedett iszapnak volt történeti értéke és nem magának a ruhadarabnak. Ezért az iszapmaradványokat itatták át egy műanyag diszperzióval annak érdekében, hogy megtartsák a textilen.10 A középkori és az újkori Angliában gyakori szokás volt használt rongyokkal, ruhadarabokkal „erősíteni" a falat, azaz ezeket beletenni a malterbe. Senki nem lepődött meg tehát, amikor egy, az oxfordshiri Abingdonban lévő ház egyik falának bontása közben egy 18. századi gyerek főkötőt találtak. A darab iszonyú gyűrött és piszkos állapotban volt - ebben az állapotban ki sem lehetett deríteni, hogy milyen a formája vagy hogy mekkora gyereké lehetett. Ezért - a gyűrődések rendkívül gondos dokumentálása után - a nedves tisztítás mellett döntöttek a restaurátorok (4. kép). A fehérítésnek azonban még a gondolatát is elvetették - hogyan is lehetne ma hófehér egy több évszázadot falban töltött főkötő? Ellenpélda erre az 1832-ben elhunyt Jeremy Bentham filozófus, a University College of London alapítója ingének esete. Mr. Bentham élt-halt az általa alapított egyetemért, ezért végrendeletében azt kérte, hogy a nagy egyetemi ünnepségekre halála után is minden alkalommal vigyék oda viaszfiguráját és helyezzék az elnöki emelvényre. Ünnepi ruhájába öltöztetett viaszfigurája jelenleg, állandóan indulásra készen, egy hordszékben látható az egyetem aulájában (5. kép). Az ő ingét nemcsak rendszeresen mossák, de egyszer kémiailag ki is fehérítették az angol Textilrestaurátor Központ restaurátorai: hogyan venné ki magát, ha megszürkült, koszos ingben jelenne meg az alapító?11 3. Vasfoltos öltözet egy svéd néprajzi kiállításból. A costume with iron stains from a Swedish ethnographical exhibition.
