Műtárgyvédelem 24., 1995 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Restaurálás - Nagy István: Egy XIX. század eleji keleti puska restaurálása

Anyagvizsgálatok Az anyagvizsgálatokat a lehetőségek szerint különböző intézmények szakemberei - vei - laboránsokkal - készíttettem el. Tisztítás, restaurálás Farész Miután a tárgy anyagát megismertem, hozzákezdhettem a tisztításához. A cső után különválasztottam a fától a többi fémrészeket (szerelvényeket) is. A puska farészéről az olajos-zsíros szennyeződéseket rövidre nyírt ecsettel, alkohollal tisztítottam meg. Ezt követően a mázolt csontenyv réteget többrendbeli 35-40 °C-os desztillált vízzel és kemény sörtéjű kefével valamint puha, száraz ronggyal való letörléssel távolítottam el. A díszítőmintákat kiegészítő homok-gipszenyv keveréket vizes vattával áztattam, majd helyükről szikével pattogtattam ki. Ekkor jöttem rá, hogy a gyöngyház-lemezek jórészét az előző javításkor nem tették a helyére. Ezt a lemezeken lévő, letöredezett-lecsípett ébenfa csapok és a fában lévő furatok igazolják. Ezeket a gyöngyházlemezeket is el kel­lett távolítanom. Tisztítás után a fát 2%-os denaturált szeszben oldott pentaklór-fenol oldattal kezeltem és fertőtlenítettem. A zsíros szennyeződéstől részlegesen megtisztított csövet két egyforma keményfa hasábra helyezve kéziprés alatt megegyengettem. A cső és az ágyazat közé papírt helyeztem, hogy a szorításkor kipréselődött ragasztót a csőtől eltávolítsam. A csövet ideiglenesen visszaszereltem a helyére, hogy az ágyazaton több helyen levő repedések pontosan illeszkedhessenek egymáshoz. A tus és a csőágyazat illesztését követően a munkaasztalon két leszegzett fa között, az oldalszorítókkal lefogva 2 db 0 = 6 mm-es diófa csappal csapoztam és ragasztottam. Az előzőleg beütött szegek helyét diófával tö­mhettem, eltüntettem. Az ugyancsak zsírtalanított, de még nem tisztított lakatszerkeze­tet ideiglenesen a cső mellé helyeztem (visszaszereltem), mivel a ragasztások és hiányzó farészek kiszerkesztését csak ily módon lehetett pontosan elvégezni. Az összeragasztott testen hozzákezdhettem immár a hiányok pótlásához. Egy letört kis részből meg tudtam állapítani az ágyazat teljes hosszát. Ebből kiindulva analógiák és néhány fénykép segítségével tisztázódott a hiányzó részek hossza és alakja. A hiányzó farészeket egy 138 x 42 x 52 mm-es és egy 150 x 22 x 18 mm-es hosszúságú diófa hasábból egészítettem ki. Ezekre a hasábokra rajzoltam a szerkesztéseket, melyek szerint különböző profilú vésőkkel kifaragtam. Ezután következett az illesztés. Az il­lesztések egyenes és V alakú felületek. Ezek kialakításához szükséges volt az eredeti fa­rész hasonló kialakítása, faragása. Oldalanként 3-5 mm-es veszteséget jelentett. Mivel az egyszerű ragasztást nem találtam elég biztonságosnak, kénytelen voltam az erősítés­hez diófa csapot használni. Ezt megelőzően két hasonló profilú, azonos tartású fadara­bot csapoltam össze hagyományosan 2 db 04 x 20 mm-es csappal, és epoxigyanta alapú UHU-PLUS-al ragasztottam össze. Az így nyert darabot két végén alátámasztva kézip­rés alá helyeztem. A préssel addig szorítottam, amíg a darab eltörött, de nem a ragasz­tásnál, hanem a csapfurat fenekénél. Megállapításom szerint a csapvég és a furatfenék nem illeszkedett össze. A próbadarab a nem kitöltött üregnél és a furatfenék-vállnál tö­rött el. A második kísérletnél kónuszos végű csapot és ennek megfelelő furatot alkal­maztam. Megismételtem ugyanazt a próbát, az eltöréshez használt erőt növeltem. (Az erőkülönbség precíz mérésére nem volt lehetőségem.) A megoldást más esetekben is jónak látom. 65

Next

/
Thumbnails
Contents