Műtárgyvédelem 24., 1995 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Bóna István: Nagy Sándor pestszenterzsébeti freskóinak restaurálása
ha nem is tökéletes, de elfogadható eredményt értünk el. A hajó felé eső részen vastagabb, határozottabb festés található, itt kitünően sikerült a tisztítás. A szentélyzáródás vékonyabban festett és szennyezettebb felületei sajnos sérültek, de kénytelenek voltunk megjelenésüket a jobb részekéhez közelíteni. A sgraffitók is eléggé elszennyeződtek. Ezt a „koszréteget” a WISHAB gyakorlatilag nem bántotta, a fent felsorolt vegyszerek közül azonban szinte mind eltávolította. Egy baj volt csak, mindegyiktől annyira befoltosodott, néha meg is maródott, hogy szó sem lehetett a használatukról. A tiszta víz és a zsíralkohol-szulfát egy kicsit tisztított rajta és nem okozott foltokat. Mivel a végeredmény hasonló volt, a kicsit lassúbb tiszta vizes mosást választottuk. Konzerválás Az ép felületeket semmiféle további kezelésnek nem vetettük alá. A képek meggyengült, szekkós részeit helyenként fixálni kellett. Ezt KLUCEL EF (5) 2%-os alkoholos oldatának permetezésével végeztük. Ez az anyag jó behatoló képességgel rendelkezik és száradás után észrevehetetlen. A sók által elroncsolt részeken a vakolatot a tégláig leszedtük, kivéve a figurális részeket. Itt a legelroncsoltabb festékréteget is menteni igyekeztünk, ahol azonban nem maradt festék ott megszabadultunk a sókkal teli vakolattól. Néhol a felületen kemény sókéreg alakult ki. Ezt vizes mosással távolítottuk el. Az így kezelt részekre papírvattából szívópakolást tettünk. Nem azért, mert valami komoly sótalanításban reménykedtünk, hanem csak a felületi feldúsulásokat akartuk csökkenteni. A vizsgálatok kimutatták, hogy a külföldön sokfelé használt módszer: először egy réteg japánpapirt feltenni a falra desztillált vízzel, majd erre a szívópakolást, gyakorlatilag hatástalan. Látszólag gyönyörűen megtisztult a felület, a pakolásban azonban nem sikerült sókat kimutatni. A papírvatta közvetlen felpacskolása a felületre azonban jó eredményt hozott. Ili A jelenség oka talán a nem megfelelő japánpapír lehet, mely elválasztó rétegként működhetett. A feloldott sók beivódtak a vakolatba, ezért eltűntek a felszínről, de nem jutottak be a pakolásba. Mivel a japánpapír elhagyásával kielégítő eredményre jutottunk, a kérdést nem vizsgáltuk tovább. Az elroncsolt, meggyengült részeket Steinfestiger OH és lakkbenzin 1:1 arányú keverékével szilárdítottuk. A vakolatot még így is sokkal szilárdabbá tettük, mint eredetileg volt. Ügyelni kell arra, hogy ne szilárdítsuk túl az anyagokat, ennek ugyanis később kellemetlen következményei lehetnek. A felület hőmozgása esetén például a túl kemény vakolatok lefeszíthetik a gyengébb kötésű szomszédos területeket. A Steinfestigerrel keményített részek ridegek lesznek, rosszabbul tűrik a rezonanciákat, az épület mozgásait. A későbbiekben célszerű még jobban hígítani a szilárdítószert. Választásunk fő indoka az volt, hogy a falazat belsejéből a felszínre vándorló sók útját nem akartuk elzárni. Azok ugyanis a felszín alatt kikristályosodva sokkal nagyobb pusztítást vinnének véghez, mint a felszínen. Egy korábbi munka kapcsán (római freskók a tatai várban), megvizsgáltuk ezt az anyagot. Akkor is a sók mozgásának a szabadsága volt a kérdés. Eredményeink igazolták, hogy az anyag nem gátolja ezt, így egy esetleges későbbi beázás esetén remélhetőleg nem várható a károsodások aránytalan növekedése. Meg kell jegyeznem, hogy holland kutatók is vizsgálták ezt a kérdést./8/Az 1994- es amszterdami Restoration kiállításon ismertették eredményeiket. Kimutatták, hogy nem csak a pórusok lezárása, hanem a hidrofobizálás is nagy mértékben fokozza a porózus anyagok pusztulását abban az esetben, ha a nedvesség belülről támad és a sókat a felszín felé viszi. Sajnos a kovasavészteres szilárdítás is egy kicsit ront a helyzeten. Ez is figyelmeztetett minket, hogy a kezelést csak a roncsolt területekre korlátozzuk. 26
