Műtárgyvédelem 24., 1995 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Bóna István: Nagy Sándor pestszenterzsébeti freskóinak restaurálása
Mivel a sóutánpótlást a fal teljes keresztmetszetéből várhattuk, értelmetlen lett volna a kivonásukra gondolni. A szárazon maradt részek jó állapota bizonyítja, hogy ha nem bolygatjuk meg azokat, akkor hosszú ideig fennmaradhatnak a freskók. Ha azonban mégis kezelésre van szükség, csak olyan megoldások választhatók, amelyek nem akadályozzák a sók mozgását. A mennyezeten - ahogy az várható is volt - nitrátok is találhatók, a talaj közelében pedig nátrium-klorid. Teljes sótérképet nem készítettünk, úgy véljük azonban, hogy ennyi ismeret már megbízható hátteret jelent a kezelések kiválasztásakor. A festékek elváltozásai közül a szentély mennyezetén lévő kék elbarnulását sikerült megmagyarázni. Itt ugyanis párizsi kéket használtak, ez lúgos közegben (meszes vakolat + nedvesedés!) valóban megbámul. 74/ A szentély mennyezetén a páralecsapódás okoz gondot. Az enyves festés mindenütt elvált, pereg, de csak ott hullik, ahol a beázások miatt sókivirágzások vannak. A mennyezet szerkezete: vasmerevítésű héjszerkezet salak és gipsz keverékével kiöntve. Nagyon vékony, gyenge hőszigetelő. A templom szakaszos fűtése miatt, minden mise után megfigyelhető a festékhullás. A padokba épített elektromos fűtőtesteket 20 percig működtetik, ezalatt a hívek leheletétől páradússá vált levegő felszáll a hideg plafonra, ahol a nedvesség lecsapódik. A gipszet tartalmazó enyves festés és főleg a sok só reagál erre, állandó mozgásban van, és ezért folyamatosan veti le a festékréteget. Tisztítás A teljes falfelületet fél évszázados por, korom és pókháló borította. A porózus és sérülékeny felületről nem is olyan egyszerű ezeket eltávolítani. A freskókat és az oldalfalat WISHAB radírszivaccsal (1) tisztítottuk meg. Kíméletes száraz tisztítási eljárás, mely valahogy nálunk nem terjedt el a falképrestaurálásban. A tárgyrestaurátor kollégák ismerik és használják ezt az eszközt. Nem újdonság pedig, magam az irodalomban egy 1956-os alkalmazást is találtam 151, de nyilván nem ez a legrégebbi. A szükségleteknek megfelelően váltogattuk a puha és a kemény változatot. A kemény szivacs nem túl „erős”, ahogy a nevéből gondoltuk volna, a puha nem kíméletesebb. Egyszerűen más a hatásuk. Egyes helyeken ez tisztít jobban, más helyeken az. Egy ilyen komplex belső díszítésnél természetes, hogy négyzetméterről-négyzetméterre, színről-színre, technikáról technikára, más-más tulajdonságokat tapasztalunk. Az a félelmünk, hogy a kemény szivacs leradírozza a szekkós javításokat, megalapozatlannak bizonyult. Néha mintha a puhábbik „ragacsossága” veszélyesebbnek tűnt volna... Az egyes részeken történt próbatisztítások gyakran eltérő eredményt mutattak, ki tudja miért? Mindenesetre mi mindig a „sikeresebbet” választottuk! A szivaccsal történt radírozás után egy enyhe szürkés fátyol maradt a felületen ami azonban teljesen homogén volt. Ezt már a tiszta víz is megbontotta, felületaktiváló hozzákeverésével pedig valószínűleg teljesen leszedhettük volna, de nem tettük. A nedves tisztítások ugyanis - minél radikálisabbak annál inkább - foltosodást okozhatnak. Ezeket a foltokat aztán retusálással szokás eltüntetni, vagy enyhíteni. Az történne tehát, hogy egy eddig érintetlen és ép felületet ezentúl fölöslegesen agyon kellene retusálnunk. A szürke fátyol eltűnése semmi esztétikai nyereséggel nem járt volna, azt a kis tónuskülönbséget ugyanis egyszerűen lehetetlen érzékelni. A túltisztítás és következményei azonban egyértelműen károsak lettek volna. A megtartott fátylat kineveztük patinának - azt hiszem teljes joggal - és mivel fixálást ezeken a részeken egyébként sem terveztünk, megvan a lehetőség arra, hogy később ezt bárki eltávolíthassa. 24
