Műtárgyvédelem 24., 1995 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet - Bakayné Perjés Judit: Az aquincumi orgona restaurálásának története
szabadon illesztette, ragasztotta és változtatta az alkatrészeket - volt talán a legsajnálatosabb megkárosítása ennek a világon egyedülálló leletnek.”21 Az 1960-as évek végén, Némethy Endre, Szalay Zoltán és Szabó Zoltán visszaemlékezései szerint az orgona részeinek a restaurálását a Központi Múzeumi és Technológiai Csoportnál csak rövid ideig tevékenykedő Selmeczi István restaurátor végezte22. Selmeczi I. dokumentációját sajnos nem sikerült megtalálnom. Janovich István 1966-ban végzett néhány kisebb töredéken konzerválásokat. Az ő dokumentációjából tudjuk, hogy korábban - valószínűleg Selmeczi I. — a sellakos papíralátámasztások eltávolítása után nátrium-hexa- metafoszfátos, és nátrium-hidroxidos kezelést alkalmazott. A kiegészítések földfestékkel színezett Epamin márkanevű epoxi gyantából készültek. Janovich I. az igen törékenynek és korrodeáltnak ítélt töredékek konzerválását nátrium-hexa-metafoszfát, majd EDTE 5%-os oldatában végezte. Befejezésként PAMA toluol-acetonos bevonatot alkalmazott.23 Azt hiszem, szükségtelen ecsetelnem, hogy az eredetileg 0,5 mm vastagnak mondott sípok anyaga a többszöri konzerválások és kiegészítések után mennyire vékonyodott el. Mivel az orgona állapota a 80-as években ismételten romlott, az 1983-as jegyzőkönyv tanúsága szerint egy bizottságot kellett összehívni, amelyben részt vettek régészek, vegyészek és restaurátorok. A Központi Múzeumi Igazgatóság (korábban KMTCS) Restaurátor Osztálya az orgonával kapcsolatos restaurálási dokumentációt nem küldte meg a Budapesti Történeti Múzeumnak, amint ezt Bencsik László restaurátor közölte velem. így Bencsik L. annak ismerete nélkül kellett, hogy hozzáfogjon az orgona negyedszeri restaurálásához.24 Eltávolította a korábbi műanyagos kiegészítést, mivel az kissé fedte az eredeti felületeket. A tisztítást 10%-os kénsavoldatban végezte. Ahol szükségesnek vélte, pl. a ferdén álló sípoknál, melegítve lágyítással egyengette ki azokat. A lyukacsossá vált eredeti, megtisztított töredék lemezeket új vörösréz (0,3 mm) lemezzel alátámasztotta úgy, hogy ráragasztotta a lemezre. A ragasztóanyag epoxi gyanta volt. Az ily módon konzervált és kiegészített darabokat Schlippe-só (nátrium tio ant imonát) oldatában patinázta. A védőbevonat kloroformban oldott Paraloid B 72 műgyanta oldatában, a darabok oldatba történő bemártásával készült. Ma a kutatók az eredeti alkatrészeket polisztirol habanyaggal bélelt dobozokban elhelyezve láthatják. Az orgona alkatrészeiről két másolat készült.25 Az egyik sorozatot az aquincumi kiállításban oly módon rakták össze, ahogyan azt Nagy L. 1931-ben feltárta. A másik sorozat újabb kutatási eredményeknek megfelelően az ún. Walcker-féle rekonstrukciót követte26, a fa részeket és a hiányzó részeket Plexi anyagból egészítették ki. így az alkatrészek orgonán belüli elhelyezkedését világosan láthatjuk.27 Az aquincumi orgona, amely a római leletek között egyedülálló darabnak tekinthető, jól példázza, milyen nagy körültekintéssel kell a régészeti emlékek restaurálását elvégezni, ha maradandó eredményeket akarunk elérni. JEGYZETEK 1. 1994. szept. 1-3. között egy nemzetközi ülésszakot tartott az MTA Zenetudományi Intézete, a Floridai Egyetem és a Budapesti Történeti Múzeum, Az ókor orgonája címmel, ahol az újabb kutatási eredményeiket ismertették az előadók. Dr Kaba Melinda régész felkérésére gyűjtöttem egybe az orgona restaurálására vonatkozó adatokat. Köszönettel tartozom neki e lehetőségért. 2. A kő koporsó, amelynek oldalán olvasható a sírvers, az orgonával egykorú. Lehetséges, hogy ezen az orgonán játszott Aelia Sabina, akinek férje Aelius Justus, a második segédlégió különzsoldosa és vízi orgonistája állíttatta a síremléket feleségének. Sírvers fordítása: Hampel J.: Arch. Ért. 11; 1882. 121-125. p . 134
