Műtárgyvédelem 24., 1995 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Duma György: Adatok a tagolt üveggyöngy leletek korróziós pusztulása és előállítása megismeréséhez
Az üveggyöngyök korróziós pusztulása Tágabb és korszerű értelmezésben az anyagok „nem mechanikai okokra visszavezethető rongálódása, roncsolódása, az atmoszferiliák, hő és höingadozások, az agresszív folyadékok (savak, lúgok, sóoldatok) hatására bekövetkező morzsolódás, bomlás, részbeni vagy teljes elmállás is a korrózió fogalomkörébe tartozik” (11). E megfontolás alapján az üveg leletanyagokkal összefüggően is joggal használhatjuk a korrózió megjelölést. Mint ismert a talajban ért oldó hatásokra az az üveggyöngyök anyagát alkotó ionok, kötéserősségüknek megfelelően fokozatosan válnak le az üveg térhálós szerkezetéről (6. táblázat). Az üveggyöngyök jellemző alkotójának, a kis ionpotenciálú Na ionnak igen erős oldhatósága, a leletanyagok összetevőinek ábrázolásánál, - az Na2Ü tartalom fokozatos csökkenésével - jól követhető (1. ábra). Az üvegek Si02-Mg0-Na20 összetevőinek rendszerében, a régészeti üveganyagok a SiCb-MgO összetevők azonos arányait kifejező egyenes mentén fekszenek. Ennek alapján joggal feltehető, hogy azoknak egykor közel azonos kémiai összetétele lehetett, mely később a földben való fekvésük alatt - korróziós hatásokra - döntően a Na-tartalmuk csökkenésével változott meg. Az üveget alkotó ionok említett csökkenésével párhuzamosan, a pusztuló üvegbe újabb ionok és molekulák - döntően víz - felvétele - illetőleg beépülése - is tapasztalható volt. Ez utóbbi az egyes gyöngyanyagok nem elhanyagolható mértékű izzítási veszteségében jut érvényre. Nagysága a korrózió mértékével fokozatosan növekszik. Az erősen korrodált, már rostosán széteső gyöngyök anyaga, O 2 atmoszférában történt izzításakor, CO2 és H2O elvesztésével, jelentős tömegveszteséget szenvedett. A 22,4% izzítási veszteség 85%-a víz eltávozásából származott. A felszínre került üveggyöngyöket a földben ért korróziós hatások tanulmányozására kísérleteket folytattunk magasnyomású gőztérben. Ennek során a különböző kísérleti üveganyagokat (K.-16-17-18) meghatározott ideig 225 °C hőmérsékletű -25,17 atmoszféra nyomású - gőztérben tartottuk. Az autoklávos kezeléshez közel azonos szemcsékből álló - ismert fajlagos felületű - őrleményeket alkalmaztunk (6), (10). A víz oldó hatásának megismerésére az autokávban kezelt mintákon mennyiségi kémiai elemzést végeztünk. Az üveg anyagában bekövetkezett fizikai változások megismerésére differenciál termoanalitikai (derivatográfiai) vizsgálatok szolgáltak. Az autoklávban kezelt üvegek anyagán végzett mennyiségi kémiai elemzések azt mutatták, hogy már 48 óra elteltével jelentős változás következett be az üvegek kémiai összetételében. A legkevesebb alkáliát tartalmazó kísérleti üveg őrleménye az említett kezelés hatására Na2Ü tartalmának 50%-át, K2O mennyiségének 89%-át vesztette el (7. táblázat). A termoanalitikai vizsgálatok alapján ismert, hogy a korrodált üveggyöngyök környezetükből felvett víztartalmának elvesztésére két jól elkülönülő - 120 és 900 °C körül jelentkező - endoterm reakció utal. A dervivatográfiai vizsgálatok igazolták, hogy a magas nyomású gőztérben kezelt kísérleti üvegek teljes víztartalmukat, a korrodált üveg gyöngyökhöz hasonlóan, csak magas hőmérsékleten történő izzítás hatására adják le. Az említett kísérleti üvegek a pusztuló üvegszerkezetükbe épült „maradandó víztartalmukat” csak 940 °C hőmérsékleten vesztették el. Ez utóbbi nem higroszkópos vízfelvétel mértéke 216 órás kezelés után elérte a 8,5%-ot. Az üveganyagokban bekövetkezett kémiai és szerkezeti átalakulás a törésmutatók megváltozásában is követhető volt (8. táblázat). Az üveggyöngyök készítésének megismerésére folytatott technológiai kísérleteink során sikerült az általunk olvasztott, még zárványokat tartalmazó képlékeny üvegből - az üvegfúvócső (üvegpipa) használatára jellemző - megnyúlt, buborékokból képződött, párhuzamosan futó csőszerű üregeket tartalmazó, az üveggyöngyökhöz fizikai sajátosságaikban igen hasonló üveganyagokat előállítani (4. táblázat: K.—18.).
