Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Restaurálásetika - Kriston László: Hozzászólás Velledits Lajos Szándékok, érdekek és perspektívák a magyar restaurálásban c. cikkéhez

azokat a szakmai előadásokat, amelyek évek óta rendszeresen elhangzanak a Restaurátorképző Intézet szervezésében. Gyanítom, hogy igen alapos meglepetésben lenne Vel- ledits Lajosnak része, ha egyszer ezt megtenné.

Azzal én magam sem értek egyet, hogy „...a negatív jelenségek kialakulásáért a restaurátorokat okoljuk” kizárólag. Azt azonban világosan kell látni, hogy maguk a restaurátorok is igen nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy kedvezőtlen helyzet alakuljon ki. Arra senkit sem kényszerített sem az elmúlt, sem a mai rendszer, hogy a szakmai igényességet teljes mértékben feladja. Senkit sem kényszerítettek arra, hogy a tíz-húsz évvel ezelőtt megszerzett tudását konzerválja, hogy azt ne újítsa fel. Igaz, arra sem kényszerítettek senkit, hogy képezze magát, az azonban nem felel meg a valóságnak, hogy akiben a továbbfejlődés igénye megvolt, az ne találta volna meg annak a lehetőségét is. Talán elég, ha azokra a volt restaurátor hallgatókra hivatkozom, akik rendszeresen visszajárnak a Főiskolára és hozzák kérdéseiket, tapasztalataikat. De az is tény, hogy nem ők jelentik a többséget. Azt az aktív hatóerőt, amely majd képes lesz a gyakorlat gyökeres megváltoztatására, azonban ők képviselik. És ez be fog következni. Mielőtt az olvasóban felébredne a gyanú, hogy mcgszólat bennem a kincstári optimizmus, kérem figyelmesen olvassa tovább.

Több, mint húsz éve veszek részt magam is a restaurátorok oktatásában. Műtárgyak vizsgálatával több, mint negyed százada foglalkozom. A műtárgyvizsgálattal, restaurálással, annak oktatásával foglalkozó német és angol nyelvű folyóiratokat rendszeresen figyelemmel kísérem. Ezek alapján felelősséggel állíthatom, hogy az a sokat emlegetett lemaradásunk az oktatásban egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy ideális a helyzet, hogy változtatni nem akarunk. Eltökélt szándékunk, hogy a restaurátorképzést világszínvonalra emeljük. Ennek egyik fontos feltételét abban látjuk, hogy a Restaurátorképző Intézetben ne csak oktatás, hanem a jelenleginél szélesebb körű kutatás is legyen. Tudjuk, ehhez a szándékon kívül másra is szükség van, pl. jól képzett, a műtárgyvizsgálat terén jártas, a kutatómunkára is alkalmas oktatókra. Akik ismerik a jelenlegi oktatókat, azokban gondolom nem merül fel a kétség aziránt, hogy a személyi feltételek adottak. És a tapasztalatok szerint semminemű lényeges problémát nem okoz, sőt inspirálólag hat, hogy az oktatók egy része, mind a tárgy, mind a képzőművészeti alkotások restaurátorait oktatja. Természetesen a tárgyi feltételek is alapvető fontosságúak, de azt is tudjuk, hogy ennek megteremtése rengeteg pénzbe kerül. Mi azonban a siránkozás és a „szájtépés” helyett valami mással voltunk elfoglalva.

Talán még néhányan emlékeznek arra, hogy nem olyan régen a Restaurátorképző Intézet négy oktatója két külső támogató segítségével létrehozta a Donátor Alapítványt abból a célból, hogy a restaurátorképzés tárgyi feltételein javítsanak. Tudom, a restaurátorok többségéhez eljutott ez a hír, de azt is tudom, hogy ezideig még egy tucatnyian sincsenek azok, akik valóban tettek is valamit. A restaurátorok túlnyomó többsége - beleértve Velledits Lajost is - egyetlen forintot sem áldozott erre a célra. Ezen is el lehet gondolkozni, és ezt lehet csendben is, hangosan is, ki-ki vérmérséklete szerint tegye. Mindezek ellenére nagyon nagy lépést tettünk előre. Pályázaton sikerült akkora összeget elnyernünk, amellyel olyan mikroszkópos laboratóriumot Szerelünk fel (mire ez a cikk megjelenik már múlt időben mondhatjuk), amellyel az alapvető fénymikroszkópos vizsgálatokat magas színvonalon elvégezhetjük, a vizsgálatokat kitűnő minőségben dokumentálhatjuk, a képeket számítógépes úton feldolgozhatjuk és tárolhatjuk. Igaz, ezért meglehetősen sokat kellett dolgoznunk és egyikünk sem kapott ezért dicséretet, sőt még egy árva garast sem. Igaz, az sem jutott eszünkbe, hogy „alulfizetettek” vagyunk. Tettük, mert úgy gondoltuk, ha oktatunk, azt csak jól érdemes csinálni. És ezután is ezt tesszük még akkor is, ha továbbra is lesznek olyanok, akik a

174