Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Tanulmányok - Katona Imre: A Zsolnay-kerámiák sajátosságai

itt az égetés alacsony hőfokot igényel, a massza így nem ég tömörödésig, ezért előnyös tulajdonságai nem érvényesülnek kellőképpen. Tudjuk, hogy Zsolnay masszája kedvező összetétele következtében 1200-1250 °C-on ég ki, ezen pedig az aláfestésnél és a be- leégetésnél használt színezőoxidok - a kobaltoxidot kivéve - elillannak. Ezért Zsolnay olyan festési eljáráshoz folyamodik, mellyel lehetővé válik a massza kiégetése olyan hőfokon, hogy annak előnyös tulajdonságai kiaknázhatok legyenek.

Zsolnay már a 70-es évek elejétől kétféle díszítési eljárást alkalmaz: az engóbot és az átlátszó mázast. Mindkét eljárás lehetővé teszi edényeinek 1100-1200 °C-on történő égetést. Említettük, hogy az engóbos eljárást csak rövid ideig alkalmazták a Zsolnay- gyárban, mert az így készült edények felülete érdekes, durva tapintású, ezért a vevők nem szeretik. A porcelánmáz nyerte el leginkább Zsolnay tetszését. Már korai darabokat is készített ezzel. Kezdetben ugyan a két technikát együttesen alkalmazta, és csak lassan tért át az átlátszó mázas díszítésre. Ebben az esetben a díszítésül használt festék alapanyaga ugyanaz volt, mint az alapmázé, csak az oxidoké tért el a kívánt színnek megfelelően. Ezzel az eljárással biztosítani lehetett olyan égetési hőfokot, melyet a kaolindús massza igényelt. Ez megfelelt Zsolnay elképzeléseinek annál is inkább, mert hasonló eljárás volt a porcelánnál már régóta alkalmazott módszerhez. Tudjuk, hogy a porcelánnál a már zsengéit (egyszer égetett) fehéredényt mázazzák, majd újra égetik és csak ezután festik rá a kívánt mintát. A népi és az ónmázas eljárás során a máz alá, illetve a mázra kerül a díszítés, Zsolnay módszerénél, miként a porcelánnál, a már kiégetett porcelánra viszik fel a festéket. Annak érdekében, hogy a díszítőelemek és az alapmáz összefolyását eltakarják, a díszítést arany színnel kontúrozzák. Ez az eljárás hatásában hasonlít a hímzésekre. Azokon is, miként a kerámián, az alapszín változatlan, csak a minta kap élénk színeket. A minták kontúrjait gyakran - főleg a XVII-XVI- II. századi hímzéseinken és egyéb helyeken, így Baranyában ma is - arannyal, illetve ezüstskófiummal varrják ki. Nem csoda, ha Zsolnayt ez az új eljárás a hímzéstechnikára emlékeztette. Hosszú évekig készült e feladatra. Leányai, Teréz, és Júlia segítségével nagyarányú gyűjtésbe kezd. Nemcsak a pécsi és pécskörnyéki fazekasemlékeket gyűjtötték és használták fel formáit, mintakincseit kerámiáikon, hanem Baranya megyei hímzéseket is. A gyűjtemény egy-két darabja Júlia jóvoltából az Eggenberger-féle könyvkereskedés kiadásában is megjelent 1898-ban (Régi magyar hímzések címmel). 1949-ben nagyrészük a budapesti Néprajzi Múzeum letétjét képezte, majd visszaszállt a család tulajdonába, onnan pedig a pécsi Janus Pannonius Múzeumba került eladás útján. Az első hímzés-stílusú edény 1881-ben készült.

Érdekes Zsolnay Vilmos 1882 december 12-én Wahlishoz írt levelének néhány részlete: ...„Higyje meg, nem helytálló, amit a versengésről ír. Júlia már a múlt karácsonykor elküldte Önnek az első virágos, madaras virágvödrét, s Ön egy szóval sem ismerte el jelentőségét, nem érdekelte, mégcsak nem is válaszolt levelére, nem is akartuk ezt a modort folytatni és csak kilenc hónappal később használtuk fel mégis ezeket a mi eredeti tervezésű rajzainkat, tálak és csészék díszítésére... Bécsben láttam aztán az első rossz utánzatokat, melyeket Fischer ezúttal nem japán művészeti könyvből merített, hanem a tőlünk meglépett két dán festő, Olsen és Rosenkohl használták fel a tőlünk lopott pauzáikat, műveik alkotásához”. A rövid kis részletből kitűnik, hogy Zsolnay 1881-ben kezdett a fehér alapú, színes mázú állatalakos, virágos és füzérdíszes kerámiákkal foglalkozni japán ösztönzésre. A XIX. század második felében a japán lágyporcelánokat, illetve a kőedényeket díszítették ilyen színes hatású, dekoratív motívumokkal. Ez a stílus ugyan a lakkfestésben és a fametszésben is érvényre jutott, így nehéz eldönteni, melyik műfajról került át Zsolnay edényeire. Sokáig azt hittük, hogy a magyaros hímzésdíszeket közvetlenül megelőző japán állat-, illetve virágos stílusú tárgyakkal kezdődött e technika a Zsolnay-gyárban. A formaszámok emelkedő, illetve csökkenő

198