Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Morgós András: Új lehetőségek és irányzatok az üvegrestaurálásban : a törésmutató és a láthatatlan ragasztás, kiegészítés; kötésközvetítők; szilikon negatívvétel; műgyanták sárgulása
teljesen váratlanul bekövetkezik, valószínűleg összefüggésben az üveg összetételével, károsodásával. Minden üvcgfelület tartalmaz az üvegmátrixot alkotó szilícium-dioxid- hoz kötődő hidroxil-csoportot: Si-OH (szilanol-csoportot) (lásd a 2. Kötésközvetítők 7. ábra). Ezek mennyisége valószínűleg függ az üveg összetételétől, készítési technikájától, korától, előéletétől, korróziójától valamint a konzerváláskor alkalmazott tisztítási eljárástól. Mivel a kondenzációs típusú szilikongumi kötésekor a hidroxil-csoportok kondenzációja játszódik le, ezért a gumi alapanyaga és az üvegfelület között kémiai reakció jöhet létre és ezáltal az üveg és a szilikongumi között igen erős kémiai kötés képződhet. Ez a kémiai kötés gyakorlatilag nem bontható, az üveghez kötött szilikongumi oldószeres előduzzasztás után csak mechanikai úton távolítható el többé-kcvésbé (49). Ennek során az érzékeny üvegtárgy sérülhet. Mivel az addíciós típusú szilikongumik bekötése a kondenzációstól eltérő, teljesen más mechanizmus szerint játszódik le, és ebben hidroxil csoportok nem vesznek részt, (lásd az addíciós reakciót) így nem lehetséges a szilikonguminak az üvegfelület szila- nol-csoportjaihoz történő kémiai kötődése. Ezért egyedi, értékes, erősen károsodott üvegekről történő negatíwétclhez csak az addíciós típusú szilikongumik használata jöhet szóba. Mivel az üvegfelülethez kötéskor egyes esetekben a mechanikai adhézió, vagyis a szilikonguminak a felület egyenlőtlenségeiben történő megkötődése is jelentős lehet, ezért bármely szilikongumi alkalmazásakor minden esetben előkísérletet kell végezni a felülethez kötődés mértékének és veszélyének a megállapítására. Kísérleteink szerint az addíciós típusú szilikongumik használatakor üvegfelülethez hozzákötést nem tapasztaltunk 46, 49). Negatívvételre kipróbált, használható addíciós szilikongumik: a Silastc J. RTV és a Silastic E RTV a Dow Corning Europe, Belgium cég gyártmányai és a RTV-ME 622 valamint az RTV-ME 628 a Wacker Chemie, München cég gyártmányai. 3. MŰGYANTÁK SÁRGULÁSA Üvegkiegészítéseknél, ragasztásoknál gyakran találkozunk azzal a ténnyel, hogy aránylag rövid idő elteltével a felhasznált műgyanta megváltoztatja színét, elsárgul, megbámul, behomályosodik (50). Ezek a jelenségek a műgyanta ill. az adalékanyagok természetes öregedésére vezethetők vissza. Az öregedést befolyásolja a felhasznált műgyanta típusa, tisztasága, a felhasználás körülményei, technikája. Az üvegrestaurálásban használatos szerves polimerek fő károsítója a hő és a fény, valamint a víz és az oxigén. A polimerek öregedése folyamán kromofór (fény abszorbe- álására képes) csoportok kialakulása, kercsztkötések képződése és lánctördelődés játszódhat le. A kromofór csoportok képződése a polimer sárgulását okozza, mivel ezek a csoportok a kék vagy ultraibolya fénysugarakat abszorbeálják, és ezáltal az anyag színesnek látszik. Az öregedés folytán a kromofórok képződése visszavezethető az oldalcsoportok leszakadására vagy megváltozására, amelynek során konjugált kettős- kötések, vagy karbonil csoportok jönnek létre. Mivel a kromofór csoportok képesek felvenni a fénysugarakat, különösen a nagy energiájú ultraibolya fénysugarakat, amelyek viszont képesek a kémiai kötések megbontására, ezáltal a polimer gyorsított fény- degradációja jön létre. Az üvegrestaurálásban használt műgyantáknak egyfelől jó színtartóknak kell lenniük, másfelől jól kell kötődniük az üveghez. Az üvegrestaurálásban ma használt műgyanták többsége az epoxi, a poliészter és az akril típusú műgyanták közé tartozik. Az epoxi műgyanták kiválóan kötődve az üveghez erős kötést hoznak létre a műgyanta és 85
