Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet - Morgós András: Régészeti faanyagok konzerválásának története Magyarországon
sötétíti, a kiállítási szekrényeket nagy foltok csúfítják el az első melegebb időjárásnál. A kellő szilárdsági fokot sem tudjuk elérni. Sok esetben a tárgy egész morzsalékony lesz és ragasztása lehetetlen.”. Szalay leírása szerint a műhelybe nedvesen beszállított fatárgyakat gyantás vagy cel- luloidos oldattal a következőképpen kezeljük Leechmann eljárása szerint: A nedves tárgyat 2-2 napig 10, 25, 50, 75, 95%-os, majd végezetül tiszta metil alkohol fürdőben kell tartani, utána 2 napra xilolba helyezni. Végezetül celluloid oldattal itatni át. Az átitatás vízfürdőn melegített paraffinnal vagy viasszal is végezhető. Szalay az eljárást úgy módosította, hogy víztelenítésre a metil-alkohol helyett 96%- os etil-alkoholt használt. A celluloidos impregnáló oldatba 5% ricinusolajat és a 3% trikrezilfoszfát helyett dibutil-ftalátot tett. Az így végzett konzerválással a fa a rugalmasságát visszakapja. Szalay cikkeiben nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi szakirodalom timsós konzerválásainak ismertetésére. Szerinte a jó megtartású leleteknél a timsós konzerválás adja a legszebb eredményt. A kezelt fa nagy szilárdságúvá válik, jól ragasztható, nem vetemedik, sőt a kezelés közben - amíg nedves - a korábbi vetemedések az eredeti formára visszaalakíthatok. Szalay a következőket tartja fontosnak megemlíteni az ismert timsós eljárások lényegéből: Herbst eljárása szerint 1 súlyrész forró víz és 3 1/2 súlyrész timsó oldatba helyezi a fát, majd 2 órán át melegíti. A főzés során elpárolgott vizet állandóan pótolja. A felületen kikristályosodott timsót meleg vízzel lehet eltávolítani. A teljes kiszáradás után a fát híg lenolaj vagy sellakk-oldattal vonja be. Gustafson a fát 12-30 órán keresztül főzi a timsó oldatban a tárgy nagyságától függően. A kivett tárgyat száradása után terpentinolajjal hígított lenolajjal impregnálja, végezetül matt lakkal vonja be, hogy a fát a levegőtől elzárja. Steffensen a timsótól lemosott tárgyat 1/4 óráig meleg enyves fürdőbe teszi, majd kiszárítja. Az enyv a timsóval oldhatatlan vegyületet képez, s a fát elzárja a levegőtől. Rosenberg eljárása sokkal körülményesebb, de rugalmassá teszi a fát. A kemény tölgyfa tárgyakat először glicerinbe mártja, majd lassan kiszárítja. A puha fákat először 92-93 °C-on gőzbe teszi. Utána a még nedves tárgyat 4 rész timsó 1 rész glicerin és 1 rész víz keverékébe helyezi. A kivett tárgy felületét lenolajjal vagy sellakkoldattal szilárdítja. Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején több cikkel és jelentős vízzel telítődött fa-lelet konzerválással találkozhatunk, amelyek között már nagyméretű fatárgyak is szerepelnek (4, 5, 6). Az 1950-es évek végén, Szalay Zoltán ill. útmutatásai alapján, timsóval konzerválták a Budapesti Történeti Múzeum római kori, fenyőfából készült, kb. 1-1.2 m hosszú dongájú hordóit. Az 1950-es évek végéig alkalmazott, főként paraffinos és timsós eljárások mellett az 1960-as években új eljárások is megjelennek. Füzes F. Miklós utal (7) publikációjában paraffinnal konzervált fakengyelre és a fenékpusztai ókeresztény bazilika famaradványaira. Kiemeli a paraffinnal konzervált fatárgyak mikroszkópiái vizsgálatának nehézségét. Ugyanekkorra ismertté vált, hogy a paraffinnal kezelt fatárgyak egy idő múlva jelentősen sötétedni, szenesedni majd fosz- lani kezdtek és ragasztásuk csaknem lehetetlen volt (7). A paraffinos, viaszos kezelésre Hasznosné (8) már korábban hasonló megállapítást tett. A zalaszentmihályi, tőzegben talált bödönhajót kezdetben konzerválás nélkül úgy próbálták megmenteni, hogy éveken keresztül nedves homokban őrizték a keszthelyi múzeumban. 231