Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Tanulmányok - Katona Imre: A Zsolnay-kerámiák sajátosságai

erősen csökkentette, hogy Nikelszky adatának megjelenésétől napjainkig egyetlen olyan tárgy, vagy írásos adat sem került elő, mely Zsolnay Vilmos felfedezéséről tanúskodna. Az is szaporította a kérdések számát, hogy vájjon a kísérleti darabokon kívül piacképes áruin is alkalmazta-e az eozint - s egyáltalán juthatunk-e a felfedezést bizonyító írásos, vagy tárgyi bizonyítékokhoz? 1875-től az általunk konstatált lüszter- technika megindulásáig, az 1884/85-ös évekig szintén tíz esztendő telt el. Ha valóban sikerült volna Zsolnaynak már 1875-ben eozint előállítania, miért csak 1884-85-ben kezdte el annak sorozatgyártását - merül fel a kérdés. Az is igen meglepő, hogy 1875- ben már csakugyan ismeri és használja ezt a technikát - mint ezt Nikelszky állítja - ugyanakkor nem szerepelt ezzel Párizsban. Márpedig ténykérdés, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon nem tárta a nyilvánosság elé Zsolnay az ilyen technikával készült tárgyakat. Ezt annak a Schmidt Sándornak a könyvéből tudjuk több-kevesebb biztonsággal, akinek a Zsolnaynak igen kedvezően záruló párizsi világkiállítás legjobb és leg- szakszerűbb leírását (Die Keramik auf der Pariser Weltausstellung, 1878) adja és aki - mielőtt a berlini porcelángyár igazgatói székében emelkedett - 3 évet töltött Pécsen a Zsolnay gyár kötelékében. Schmidt leírásában és így valószínűleg a kiállításon sem szerepeltek a Zsolnayak álttal készített lüszteres edények.

Az 1960-as években még úgy véltük, hogy Zsolnay tudása teljes vértezetében vonult fel 1878-ban Párizsban. Arra nem gondoltunk, hogy szándékosan tekintett el akkor a lüszteres kerámiák bemutatásától.

A fémes színt adó lüszter az eozinnak csak egyik válfaja. Amíg úgy tudtuk, hogy Zsolnayt csupán ilyen előállítása foglalkoztatta - a rouge flambé nem - a 80-as évek közepéről következtethetünk - úgy tűnt, hogy Zsolnay magától jött rá arra a technikára. Ezt látszott bizonyítani az az 1875-ős tál is, melyre Zsolnaymaga írta rá lüszterrel a dátumot (1875 XI) és a dekorszámot. Az eredeti tárgy alapján az is nyilvánvaló lett, amit Nikelszky elhallgatott, hogy ti. a tálon nemcsak a hímzésszerű díszítmény érces fémfényű - tehát lüszteres eljárással kialakított -, hanem a tál egész felületét lüszterrel színezték vérpirosra rouge flambévá. Ez azt jelenti, hogy Zsolnay 1875-ben már nemcsak fémszínű lüsztereket, az arany-, vagy az érces zöldes színűt ismerte és használta, hanem a piros színű rouge flambét is. Ezt Nikelszky is igen meglepőnek találta a század elején, ezért fordult bizonyságért a gyár ismert eozin-szakártőihez, noha ő még a kísérletek tanúival közvetlenül is találkozhatott. Az 1875-ös tál jellegzetes színe a későbbi Zsolnay-kerámiákon is feltűnik, különösen a kármin-piros flambé és a vele együtt fémesen irizáló zöld-aranyos lüszter, mintegy annak bizonyítkául, hogy ezeket valóban Zsolnay-specifikumnak tekinthetjük.

A fémes irizáló lüszter és a vörös színű rouge flambé ugyanannak a technikának különböző megjelenési formái más-más mázon. A fémes változat receptjét a mór fazekasok őrizték meg, a kínai rézvörös titkának felfedése peidg az osztrák Bünzltől, de még valószínűbb, hogy a német Segertől, a róla elnevezett porcelán feltalálójától ered. Ő tapasztalta ugyanis, hogy porcelánján a rézoxidos máz nem zöld, hanem piros színt ad, s ez tulajdonképpen azonos a kínaiak rézvörös mázával, az ún. rouge flambeval. Hogy kinek, mikor és hol sikerült a két technikát együttesen alkalmazni, mindmáig titok fedi. Eleinte Franciaországban is csak a spanyol-mór edények hatására alkalmazott fémszínű lüsztert ismerték, de az 1860-as, 70-es években már flambé is készül Franciaország egyes helyein. Bár az Union Centrale des Arts 1884-es kiállításán Deck is még elsősorban fémes hatású készítményeivel szerepel, de munkái közt már flambék is találhatók. Radisics Jenő, az Iparművészeti Múzeum igazgatója - aki 1884-ben Franciaországban járt - Theodor Deck fémes hatású készítményei mellett mint újdonságról, a flambékról így ír:

208