Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Tanulmányok - Katona Imre: A Zsolnay-kerámiák sajátosságai

edénnyel. Zsolnay kőedénye - mint ezt már az 1878-as vegyelemzés is bebizonyította, Wartha is megállapította - a riolit-porcelán egy válfaja volt. Ez nemcsak gyártástech­nológiában, hanem díszítésben is eltér a korabeli magyarországi gyárak kőedényeitől. Mint láttuk, Zsolnay Vilmos már 1873-ban megpróbálkozik hazai hagyományaink fel­újításával. 1885 körül a historizmus szellemében az ipar- és kereskedelmi kormányzat Holies készítményeinek imitálását szorgalmazza. Európa - elsősorban Franciaország - figyelmét szeretnénk e XVIII. századi lotharingiai alapítású fajanszmanufaktúrára irá­nyítani. 1885-ben az Union Central des Arts stílustörténeti kiállítsainak sorozatában is megpróbálják Holies egykori művészetét bemutatni az Iparművészeti Múzeum anyaga segítségével. Az eredmény nem volt kielégítő, ennek ellenére tovább szorgalmazták a holicsi hagyományok felhasználását. Zsolnay példája volt-e ösztönző, vagy valami más, ezt nem tudjuk biztosan, tény azonban, hogy holicsi hagyományok erőltetésével a kő­edény-kultuszt is megpróbálták feltámasztani, mint ezt a közben részvénytársasággá alakult Herend példája is mutatja. Zsolnay azonban a maga útját járta. Stílusok és technikák Zsolnayt hosszú évekig foglalkoztatta, miként világosíthatja tovább masszája szí­nét. Az 1873-ban elért eredmények arra ösztönözték, hogy kiáll jón kerámiáival a nyil­vánosság elé. Az 1873-ban bécsi világkiállításon aratott váratlan siker tovább növelte önbizalmát és folytatta kísérleteit. Az 1878-as év sikereinek újabb állomását jelenti. Kísérleteihez a 70-es évek vége, a 80-as évek eleje kitűnő alkalmai szolgáltatott. A gyár ekkori készítményeit nem a massza színét érvényrejuttató átlátszó mázak alkalmazása jellemzi, mázaik általában takaró jellegűek, így a massza fehéres, vagy zsemlyés-sárgás pirosas színe nem érvénye­sül. Zsolnay arra törekedett, hogy egykor majd olyan technikával állhasson a nyilvános­ság elé, amelynél a színes díszítmények alapszínét - miként a hímzésekét a vászon - a nyers massza alkotja majd. Az analógiát elgondolásához a hímzések szolgáltatnák. Zsolnay már a 70-es évek elején gondol arra, hogy kerámiáinak díszítésében fel­használja a magyar népművészet gazdag eredményeit. Ennek érdekében különböző múzeumokhoz fordult. Az eredménnyel azonban nem lehetett elégedett, mert figyel­mét egyik technika sem tudta tartósan lekötni. Zsolnay ekkor még távolról sem ismert annyi technikát, mint tíz évvel később, az 1880-as években. Csak évek múlva, fokozato­san szabadult meg a technológiai eljárások korlátáitól, de már ekkor bebizonyította, hogy a népművészet eredményeinek felhasználása az ún. majolikatechnikával is lehet­séges. Az 1880 előtti kísérletei csak egy-egy technika alkalmazásának lehetőségeit csil­lantják fel, az 1880-tól készített kerámiáin azonban már széleskörű tapasztalatok alap­ján foglalkozik a népművészet eredményeinek felhasználásával. Zsolnay készítményei a majolika műfajába tartoznak. A majolikát az ón- és ólom­mázas technikák alkalmazása jellemzi. Az ónmázas edényeken a díszítést a nyers, még ki nem égetett máz felületére vitték fel ecsettel, vagy írókával. Ez nagy ügyességet kí­vánt, mert a porszerű, a vizet erősen beszívó nyers-máz felületre a festék azonnal oda­tapadt és később nem lehet javítani rajta. Készítettek fehér és színes, elsősorban sárga ónmázat is, melybe színező fémoxidokat tettek. Az ólom-, vagy ólomboraxos mázt alá­festéssel, vagy enélkül alkalmazzák. Rendszerint a mázatlan, terrakottára égetett cse­répre került a festés és azután mázzal bevonva égetik ki a tárgyat. E díszítés előnye, hogy a festék és a máz égetését egyszerre végzik, a máz alá kerülő festék nem kophat le és az így díszített tárgyaknak egyenletes fényük van. Az eljárás hátránya viszont, hogy 197

Next

/
Thumbnails
Contents