Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Katona Imre: A habán mázakról : Szerencsi Mihály mázreceptkönyve
ólomszilikát). A sárga szín antimon-oxidból és homokból készült, esetleg kevés konyhasóval. A mangánszínű festék úgy készült, hogy a mázhoz barna követ őröltek, például 20 súlyrész máz, 1 súlyrész barnakő (mangánszuperoxid). Szerencsi receptjeire visszatérve, külön hangsúlyoznunk kell, hogy bár Szerencsi a közönséges (fazekas) mázakkal szemben külön beszél az újkeresztény mázakról, gyakorlatilag a kettőt teljesen összekeveri. A fehér máz számára egyet jeleni a fajanszmázzal, bár a fazekasságban a fehér alapszínt nem mázzal érik el, hanem engóbbal. Lényegében itt is - akár a fajansztechnikában a díszítést úgy viszik fel az alapra ecset, vagy íróka segítségével. Míg itt zsengélés után kerül fel a teljesen üvegszerű ólommáz, a fajansznál a nyers mázas felületre viszik fel a díszítést, mely az égetéssel simul bele a mázba. Bár mint említettük az ónhamu (kalcin) készítéséhez az ólom és az ón optimális aránya 80 : 20-hoz, Szerencsi mázaiban ez az arány annyira ingadozik, hogy még olyan máz is található repertoárjában, melyben ugyanannyi ónoxid van, mint ólomoxid. Általában elmondhatjuk, hogy mázaiban - szinte kivétel nélkül - az ónoxid mennyisége megközelíti, vagy eléri az ólomoxid arányát. Ezek a magas ónoxid tartalmú mázak annyira kemények voltak, hogy a mázon is megálltak. Ezért, valószínű, hogy kék vagy színes kerámiák díszítéséhez használták ezeket. Ilyenkor azért is nyúltak kemény mázakhoz, hogy majd a rákerülő átlátszó fazekasmáz fel ne szívhassa azokat. Más kérdés, hogy a fazekasok tudtak-e ezzel mit kezdeni, hiszen ilyen jellegű árukat - tudomásunk szerint sem a 18., sem a 19. században fazekasok, kiváltképp a sárospatakiak - nem készítettek. A fehér fedőmázas edények mellett a habánok másik fontos készítményei a kék színű edények voltak. Ezeknek két típusával talákozhatunk. Az egyikbe a díszítetlen, a másikba a fehér fedőmáz díszítésű edények tartoznak. Nyilvánvaló, hogy a díszítetlenck egyértelműen a fazekasáruk kategóriájába tartoztak, hiszen ugyanúgy készülnek és ugyanabból az anyagból, mint az egyszínű, zöld vagy barna áruk, a különbség mindösz- sze annyi, hogy nem zölddel, vagy barnával színezték edényeiket lefedő mázukat, hanem kékkel. Ezeknek a titkát gondosan őrizték egyes helyeken - s most nemcsak Sárospatakra gondolunk -, mégis a velük konkurens fazekasok birtokába jutott, s rájuk legalább annyira jellemző lett, mint a habánokra. Itt elsősorban az erdélyi szászok kék edényeire gondolunk. A habánok másik kék edényénél a kék alapszínt nem ón-, illetve kékszínű fazekasmáz alkotja, hanem kék színű engób, melyet - miként az engóbokat általában - bőrkeményre szikkadt nyerstárgyra vitték rá. Az edényt a teljes száradás után égették ki. Az engób egyenletes matt felületként borult az edényre. Ezután következett a díszítés. Leggyakrabban fehér ónmázzal vitték fel a mintát, de a fehér ónmázt nem ritkán zölddel és sárgával színezték. A felvitelkor inkább írókát használtak, mint ecsetet, de az utóbbi használata is előfordult. Ilyenkor az ónmáz vékonyabban került az edénytestre. Ha azonban a felvitel írókával történt - s ez volt az elterjedtebb -, a díszítés vastagabb rétegben került az edényre. Ennek következtében az átlátszó ólommáz a kék engóbra és a fölötte lévő fehér ónmázra simult. Ettől az edény egész felülete simává és csillogóvá lett. A habán kerámiák tehát - a kékektől eltérően - ónmázas fajanszoknak tekinthetők, melyeken a domináns az ónmáz volt. Tudjuk, a fazekasok árui viszont átlátszó ólommázzal készültek. Ha ezt színtelenül tették az edényre, áttűnt alóla az edény terrakotta színe vagy engóbos kialakítottsága, ha a mázat rézoxiddal színezték zöldet, ha vasoxiddal akkor pedig sárgás-barnás színű mázat kaptak. Míg ez színes, az előbbi pedig színtelen üvegként borult az edénytestre, megvédve azt a különböző belső és felületi hatásoktól. 186
