Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Katona Imre: A habán mázakról : Szerencsi Mihály mázreceptkönyve
tulajdonitható-e, hogy Wartha távolról sem aknázta ki a receptkönyvben rejlő lehetőségeket, vagy későn kapta kézhez, s már nem volt ideje alaposabb elemzésére? - nem tudjuk. Tény viszont, hogy Warthánál néhány mondaton kívül alig van több utalás a receptkönyvre. Wartha és kortársai figyelmének középpontjában annak kérdése állt, van- e olyan mozzanat a receptkönyvben, mely a habán kerámiakészítés keletkezésére utalna. Mindmáig tisztázatlan, hol és kiktől lesték el a habánok a kerámiakészítés titkát, az olaszoktól-e, vagy a németektől? Ugyanis ez a tevékenység a német kerámiakészítés eredményeit ugyanúgy magában foglalja, mint az olaszét. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy miután a habán fehéredénykészítők a 18. században fazekasokká alakultak át fokozatosan, nemcsak az erdélyi Alvincen, hanem Sárospatakon is, éppen a szükségletek hatására, mázaik is a két tevékenység egymásba- olvadását tanúsítják. Bár a 18. század végén, a 19. század elején, Szerencsi idejében a két tevékenység közül már kifejezetten a fazekasság dominál, még mindig külön szerepel az újkeresztény máz, de a fazekasmázak között több olyan is van, mely csak nevében, össztételében azonban már nem, vagy csak alig különbözik az újkeresztény máztól. Mielőtt a részletekkel foglalkoznánk, röviden ismertetjük a habán mázak karakte- risztikumait: A habánok legökéletesebb alapmáza az áltátszatlan (opak) ónmáz volt. Az ónmáz előállítására a fémónt (cint) és fémólmot megfelelő arányban (20 súlyszázalék ón és 80 súlyszázalék ólom) összeolvasztották és kemencében kihevítették, llymódon az ún. kálóin (ón-ólomhamu), azaz óndioxid és ólomoxid keveréke keletkezett. Ezt a kálcint homokkal és konyhasóval, esetleg kevés borkővel összeolvasztották (frittelték). A frittet vízzel péppé őrölték és ezzel a vizes máziszappal mázoltak. Példaképpen megadjuk egy ilyen ónmáz receptjét mai mértékegységek szerint: Ónhamu (kaiéin) készítése: fémón 20% fémólom 80% ezeket a fémeket apróra darabolva, vagy reszelék alakjában keverték össze és agyagtálban kihevítették, mikoris óndioxid és ólom-oxid keveréke keletkezett. Az ónhamuból a máz az alábbi összetételben készült: ónhamu (kaiéin) 44 súlyszázalék homok (kvarc) 46 borkő 2 konyhasó 8 Ebből a keverékből készült a fritt. Az ónmáz kémiailag ólom-nátrium-szilikát, melyben fel nem oldódott óndioxid van. Ez a fel nem oldódott fehér óndioxid teszi a mázat átlátszatlanná és fehér színűvé. Az edényeket először nyersen égették (zsengélték)és utána mázolták. A díszítést a nyers, még ki nem égetett máz felületére vitték fel ecsettel, vagy irókával. Ez nagy ügyességet kívánt, mert a porszerű, a vizet erősen szívó nyersmáz-felületre a festék azonnal odatapad és rajta később, vagy azután javítani nem lehet. A díszítmény palettája a technikai lehetőségekhez alkalmazkodva négy színre korlátozódott, kobaltkékre, sárgára, mangánibolyára, melyet sok árnyalatban használtak, és végül zöldre. A festékek festő fémoxidokból és mázképző anyagokból állottak, tehát tulajdonképpen színes mázak voltak. Például a zöld egy térfogat rézhamu (rézoxid), 4 térfogat ólomgelét, 4 térfogat kvarchomok keverékéből állott, melyet összefritteltek. A kék színt zaférával (pörkölt kobaltérc, mely különböző kobalt-oxidokat tartalmaz) készítették, melyhez ólomoxidot (ólomgelétet) és homokot őröltek. Zaféra helyett használták a smaltét is. (Ez sötétkék festék, melynek összetétele kobalt-oxiddal színezett 184
