Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Duma György: Aranygléttel készült pannóniai cserépedények
megfelelően értelmezi a jelentős ólom-oxid tartalmú - kis viszkozitású - ólomsziliká- tok képződésének lehetőségét (8) (1. ábra). Az ábrázolt folyamatnak megfelelően az ólomszilikátok képződése akkor mehet végbe, ha meghatározott hőmérsékleti körülmények között az ólom-oxid, valamint más ólomvegyületek szilícium-dioxiddal - a gyakorlatban kvarccal vagy kvarctartalmú ásványi anyagokkal - szorosan érintkeznek. Mint ismert, a kvarctartalmú ásványos anyagok jellegzetes képviselői az agyagok. Ezért az égetett vagy nyers agyagtárgyak felületére felvitt ólom-oxid réteg és az agyagok könnyen hozzáférhető szilícium-dioxid tartalmának - elsősorban finom kvarcszemcséinek - kölcsönhatására, hőmérséklet és idő függvényében - a két anyag határfelületén meginduló folyamattal - üvegszerű bevonatok, kedvező esetben fényes felületű, ólomtartalmú kerámiai mázak képződhetnek. Az említett, egyetlen ólom-oxid rétegből képződött ólommázakat sikerült a pannóniai cserépedények felületén kellő biztonsággal, természettudományos módszerekkel kimutatni (5), (6). Kitűnt, hogy e sajátos mázrétegek képződésének feltételét, az alapanyag ásványos összetétele, elsősorban a könnyen feltáródó kvarctartalom mennyisége, valamint a kvarcszemcsék mérete és megoszlása határozza meg (6). A képződő üveges olvadékok - a mázak - összetételét a kvarcon kívül az alapanyag további ásványainak feltáródása is messzemenően befolyásolja. Mivel a cserép felületén képződő mázak ólomtartalma a feltárt ásványos anyagok mennyiségétől függően igen változó, azért ezek - a hagyományos ólomtartalmú fazekasmázaktól eltérően - kémiai összetevőik, elsősorban ólomtartalmuk alapján, aligha jellemezhetők (12). A cserépanyag felületére felvitt ólom-oxid réteg és az alapanyag közötti kölcsönhatásnak - a mázképződés feltételeinek - megismerésére technológiai kísérleteket végeztünk, melyekhez Magyarország tizenkét különböző helyéről származó fazekasagyagot választottunk. Az agyagokat a fazekasok maguk termelték ki, a felszínhez közeli agyagelőfordulások tapasztalati úton kiválasztott rétegeiből. Ezekből az agyagokból az 1950-52-es évek közötti időben hagyományos ólomtartalmú fazekasmázak alkalmazásával cserépedények készültek. Az említett fazekasagyagok szemcsemegoszlásának és ásványi anyagainak meghatározásakor azt tapasztaltuk, hogy többségük csak jelentéktelen mennyiségben tartalmazza a 0,06-0,20 mm méretű, gyakorlatilag kvarcnak tekinthető ásványszemcséket. Mindössze két dunántúli agyagban érték el a késő római kori cserépedényeknél alkalmazott máztechnológiához szükséges, tapasztalati úton meghatározható mennyiség alsó határát (5), (6), (9) (2. ábra). Ez utóbbi két agyag közül az egyik 1 mm-nél kisebb szemcséket tartalmazó bányatermékén (I), annak csak 0,05 mm-nél kisebb szemcséket tartalmazó, laboratóriumi körülmények között iszapolt részén (II), valamint ez utóbbinak finomszemcsés, osztályozott kvarchomokkal soványított anyagain (III, IV) figyeltük meg az ólom-oxid rétegből képződő mázak kialakulását. Elméleti megfontolás és gyakorlati tapasztalat alapján a soványításra használt kvarchomok szemcseméretét 0,06-0,10 mm nagyságban választottuk meg. Az iszapolt agyag soványítását oly módon végeztük, hogy az egyik agyagmassza (III) a kiindulásul szolgáló bányaterméktől csak szemcsemegoszlásában tért el, kémiai összetétele, így teljes kovasavtartalma is, közel azonos maradt (3. ábra). A kísérleti agyagok és az ólomvegyületek kölcsönhatását ólom-oxidból sajtolt próbatesteken, hőmérséklet és idő függvényében végbemenő alakváltozásuk megfigyelésével hevítőmikroszkóppal követtük. A folyamat a próbatestek árnyképei alapján számítási eljárásunkkal mennyiségileg is kiértékelhető volt (10). A 0,05 mm-nél nagyobb, szemcséktől mentes, iszapolt agyagból készített agyaglap (II) felületére illesztett, ólom-oxidból sajtolt próbatest alakváltozása az alkalmazott ipari ólom-oxid olvadáspontjának megfelelő hőmérsékleten következett be. A jelentős mennyiségű 173
