Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Papp Kinga: Iszlám szószék és korántartó restaurálása
ISZLÁM SZÓSZÉK ÉS KORÁNTARTÓ RESTAURÁLÁSA Papp Kinga Összefoglalás: XIX. századi Közel-Keletről származó mohamedán korántartó és szószék restaurálását ismerteti a szerző. A tárgyakat gyöngyház, szaru, csont és ónberakással készítették. A szószéket díszes fafaragás is ékesíti, míg a korántartón szerényebb fafaragás díszítés van. A cikk részletesen ismerteti a két tárgy restaurálásának előkészítését, és a munka menetét. A [7] számú irodalomban megadott diplomamunka rövid összefoglalása ez a cikk. A korántartó és a szószék iszlám vallási célt szolgált. Ezek a restaurálandó tárgyak tulajdonképpen sajátos célt szolgáló bútorok. E bútorok stílusjegyei az iszlám művészetének megfelelőek. Díszítésük többféle anyagot tartalmazó, intarziás ornamentikájú. Az iszlám bútorművészet Az iszlám istentiszteletek helye a mecset. Az első mecset a próféta kis medinai háza volt, amely mintául szolgált a később épített imádkozóhely számára. Aszószéken ülve vezette a próféta a közös imát. Ugyanitt teljesítette a világi funkciókat is, az igazságosztást, küldöttségek fogadását. Afféle trónszék, államférfiúi ülőhely volt. A történelemben először az ülőbútor jelenik meg, de eleinte csak rangjelző szerepe van. Az arab területeken sokáig a funkciójában marad meg, elsősorban vallási célt szolgált. Hiszen az ülőbútor a a mindennapi életben nem játszott nagy szerepet. A bútorokat az építészeti stílusformák befolyásolják: oszlopok, patkóíves árkádmotívumok, esztergályozott rácsformák stb. A sík felületek díszítésére leggyakrabban intarziás mozaikokat alkalmaznak különböző fa, csont, fém, teknőchéj felhasználásával. A fő jellemzők:- díszítés elsődlegessége,- élőlények ábrázolásának tilalma,- üres felületektől való irtózás,- a színek szeretete. Mohamed a bálványimádástól való félelmében tiltotta meg az ember és állatábrázolást. Ezért az iszlám művészetben a geometrikus alapú, absztrakt díszítés uralkodik. A kerámia, textil, fa és más anyagokból készült tárgyak szinte tobzódnak a színekben. Az üres felületektől való félelem („horror vacui”) arra készteti a művészt, hogy a rendelkezésre álló teljes felületet ornamentikával töltse be. Az iszlám fafaragásban a XV. sz. végétől kezdve úgyszólván szinte mindenütt az oszmán- és szafarida stílus uralkodott. Ez elsősorban a kalligráfia legszélesebb és legmerészebb alkalmazásában nyilvánult meg. A XVI. századtól azonban a keretek készítésében változás állt be. Az eljárás során különböző színű fákat, valamint csontot, elefántcsontot, sőt még gyöngyházat is használnak. Ezekből az anyagokból külön-külön sokszögű rudacskákat készítenek, s ezeket összeragasztják, de mindig csak hat félét. Mindig úgy, hogy három sötétebb és három világosabb anyag kerüljön össze. Ezeket azután felszeletelik, s ebből állítják össze a kívánt formát. 57
